Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 SZÓCIKK
Szmolenszk tér

Szmolenszk tér/Szmolenszkaja Plosagy

A diplomáciatörténeti szakirodalomban és a nemzetközi zsurnalisztikában a Szmolenszk tér az orosz/szovjet külügyminisztérium szinonimája. Moszkvában, a Szmolenszk téren található az Orosz Külügyminisztérium épülete, de ugyanebben az épületben működött a Szovjetunió Külügyminisztériuma is. Az Orosz Külügyminisztérium mai címe 119200 Moszkva, Szmolenszkaja-Szennaja Plosagy, 32/34. Russia.

A szovjet külügyminisztérium története a kezdetektől a Szovjetunió széthullásáig igen változatos utat járt be. A szovjet külpolitika megvalósítása volt mindenkori feladata, az ország vezetőinek irányelvei alapján. Magáról az épületről, a külügyminisztérium szovjet éra alatti belső tevékenységéről igen kevés információt találhatunk, ez a Szovjet Kommunista Párt és az általa megvalósított rendszer sajátosságaiból, a nagy mértékű titkolózásból adódik. Ez a gyanakvó és „szigorúan titkos” gyakorlat sokat oldódott ugyan a Szovjetunió széthullása és az Orosz Föderáció megszületése óta – sőt, már a Szovjetunió utolsó éveiben is politikai jelszóvá vált a glasznoszty (őszinteség, nyíltság) a vezetés szintjén is – mégis számos információt azóta se adnak ki, illetve nem kerültek nyilvánosságra elegendő mennyiségű dokumentumok a minisztérium belső működéséről.

Természetesen bizonyos alapvető tények ismertek. Magát a minisztérium épületét 1948 és 1951 között építették, Moszkva belvárosában, az Arbat utcához közel, a többi 1950-es években épült hat felhőkarcolóval egyetemben, amelyek közül az egyik az Ukrajna Szálló, a másik a Lomonoszov Egyetem, a többi három lakóházként funkcionál. A 26 emeletes külügyminisztérium hivalkodó, agyondíszített külsejével erősen kirí az utcaképből; a sztálini gigantománia testesül meg benne, és a magas épület New York felhőkarcolóival kívánt versenyre kelni.

A Szovjetunió Külügyminisztériuma 1946. március 1-e óta viseli ezt az elnevezést, a korábbi Szovjetunió Külügyi Népbiztossága helyett. A névváltoztatás és az új struktúra a Szovjetuniót akkor körülvevő nemzetközi körülményekhez igyekezett igazodni. A szovjet külügyminisztérium tevékenységi körét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnökségének 1947. december 16-i határozata szabályozta. A külügyminisztérium feladata volt a Szovjetunió külpolitikájának irányítása, amelyet a Szovjet Kommunista Párt és az állami szervek határoztak meg. A szovjet külügyminisztérium javaslatokat készített elő, és megvalósította az elfogadott határozatokat. Képviselte és védte a Szovjetunió jogait és érdekeit nemzetközi kapcsolataiban. Konzuli és diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn más külföldi államokkal és nemzetközi szervezetekkel, a diplomáciai testületek munkáját irányította, a Szovjetunió konzuli hivatalainak a munkáját vezette, és képviselte az országot a különböző nemzetközi szervezetekben. Ezen kívül joga volt megbeszéléseket, tárgyalásokat folytatni más államokkal, szerződéseket kötni nemzetközi szinten, és feladata volt felügyelni arra, hogy a Szovjetunió által elfogadott nemzetközi kötelezettségek teljesüljenek. Ugyancsak felügyelt arra, hogy a nemzetközi szerződések a másik fél által is megvalósuljanak. Tanulmányozta a nemzetközi helyzetet, a külföldi államok kül- és belpolitikáját, valamint a nemzetközi szervezetek politikáját. A külügyminisztériumon keresztül történtek a Szovjetunió és más külföldi államok szervezetei és hivatalos személyei közötti tárgyalások.

A külügyminisztérium és a Kreml között fennálló kapcsolatról nincsenek adatok, annyit viszont megállapíthatunk, hogy ez a kapcsolat nem volt rendezetten, pontosan és részletesen szabályozva.

A Szovjetunió Külügyminisztériumának szervezeti felépítését vizsgálva elmondhatjuk, hogy élén a külügyminiszter állt, akinek joga volt a Szovjetunió nevében tárgyalásokat folytatni külföldi államok képviselőivel, aláírni nemzetközi szerződéseket, külföldi diplomáciai képviseletek tagjait fogadni. A külügyminiszter nevezte ki a nagykövetek kivételével a szovjet diplomatákat, tanácsosokat, titkárokat és attasékat. Joga volt különböző lépéseket tenni a rá vonatkozó törvények betartása érdekében. A Szovjetunió nemzetközi szerződései megkötésére, aláírására, ratifikálására is a külügyminiszter volt hivatott, továbbá jogában állt a nemzetközi konferenciákon részt venni és képviselni az országot és annak hivatalos álláspontját.

A szovjet külügyminisztérium fent vázolt jellege gyakorlatilag változatlanul fennállt a világháború utáni korszak elejétől egészen 1990-ig, sőt, a Szovjetunió széthullásáig. Azonban időközben jelentős módosulások is történtek.

1953-ban, Sztálin halála után, a szovjet külügyminisztérium komoly átalakuláson esett át. Először is összevonták az európai osztályokat, számuk jelentős mértékben csökkent. Mindez azt tükrözte, hogy Európa mint régió hátrébb került a szovjet külpolitikában. Új momentum az intézmény struktúrájában, hogy ezzel egyidőben megnövekedett azoknak a részlegeknek a száma, amelyek Észak- és Dél-Amerika, a Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Afrika (különösen 1960-tól) és a Távol-Kelet helyzetével és e régióknak a Szovjetunióhoz való viszonyával foglalkoztak. Ugyanakkor létrejöttek a feladatokhoz szerveződött operatív osztályok is. Az 1950-es években a külügyminisztérium osztályai: Első Európai Osztály, Második Európai Osztály (és feltételezhetően még több európai osztály is volt), ENSZ Ügyek Osztálya, stb. (Az 1970-es években ezen osztályok az alábbiakkal bővültek: USA Osztály, Afrika Osztály, Dél-Amerika Osztály, Észak-Amerika Osztály, Közel-Kelet Osztály, Délkelet-Ázsia Osztály.) Ezen folyamat eredményként alakult ki a szovjet külügyminisztérium 1955 utáni új struktúrája, amelyet az SZKP XX. kongresszusa után „véglegesítettek”. Ez a struktúra elvben teljes mértékben igyekezett megfelelni a nemzetközi viszonyok akkori állapotának, és gyakorlatilag változtatások nélkül fennmaradt 1986-ig.

1988–1989-ben a külügyminisztérium struktúrája ismét jelentős átalakuláson ment keresztül. Központi apparátusában szerkezeti átalakításokat hajtottak végre, lényegesen megújították a vezetők és a követek személyi állományát. Új referatúrák, osztályok és alosztályok jöttek létre.

Az 1991. augusztus 19–21-i Gorbacsov elleni puccs után a külügyminisztériumnak még a  nyáron elkezdett átalakítása teljesen új irányt vett. Megindult a szovjet külügyminisztérium apparátusának és a követségek létszámának csökkentése. 1991 novemberében a külügyminisztériumot átszervezték és átnevezték, eredeti formációja helyett létrehozták a Külkapcsolatok Minisztériumát. Ezt az átalakítást Szovjetunió Államtanácsának 1991. november 4-ei határozata emelte törvényerőre. A legnagyobb újítás ebben az átalakításban az volt, hogy a külpolitikai funkciókon kívül az új minisztériumnak a külgazdasági kapcsolatok feladatát is átadták, továbbá megkapta a külkereskedelmi minisztérium feladatkörét is, figyelembe véve, hogy az ország mind a kül-, mind a   belkereskedelemben át kívánt térni a piacgazdaság elveire. A szovjet kereskedelmi kirendeltségek, amelyek addig önállóan dolgoztak az egyes külföldi országokban, önállóságukat elveszítették, és az orosz követségek kereskedelmi- gazdasági osztályaivá váltak. A külügyminisztérium központi apparátusa és a külföldön dolgozó követségi munkatársak száma jelentősen csökkent.

1991. december 8-án a három szláv köztársaság (Oroszország, Belorusszia és Ukrajna) elnöke közös határozatot fogadott el a Szovjetunió létrejöttéről szóló 1922. évi szerződés hatályon kívül helyezéséről. Így a Szovjetunió papírforma szerint is megszűnt létezni, és ezzel a centralizált uniós állam hivatali rendszere is megszűnt. A három köztársaság lett a Szovjetunió jogutódja, amelyek megállapodást kötöttek egy teljesen új államforma létrejöttéről, a Független Államok Közösségéről, amelyhez a csatlakozást biztosították az összes volt szovjet tagköztársaság számára is. A FÁK nem rendelkezik egy mindent irányító központtal, amely fölöttük áll, vagy koordinálja cselekedeteit, ehelyett az egyes államok szerződések útján kölcsönösen előnyös tárgyalásokkal igyekeznek megoldani az egymás között felmerült problémákat. A FÁK koordinációs központját a belorusz fővárosba, Minszkbe helyezték. Mindezen események felülírták a köztársaságok fölötti egységes hivatali rendszert, és így a központi külügyminisztérium létezését is. Ezért a szovjet külügyminisztérium, mint a szövetségi köztársaságok egységes külpolitikai szervezete gyakorlatilag szükségtelenné vált, és meg is szűnt.

Jogutódja az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma. 1992. február 25-én az Orosz Föderáció elnökének rendelete szól az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának létrehozásáról, és ekkor jött létre a hivatal új felépítési rendszere is. Az orosz külügyminisztérium struktúráját és funkcióját az Orosz Föderáció elnökének 1995. március 14-ei rendelete léptette életbe. Elmondhatjuk tehát, hogy a Szovjetunió széthullása után új, nagymértékben átalakított orosz külügyminisztérium jött létre, amely sokkal inkább illeszkedik a világ országainak többségében elfogadott struktúrához, mint a volt szovjet külügyminisztérium.

A szovjet külügyminisztérium élén a szovjet külügyminiszterek álltak, egymást követően az alábbiak: Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1939–1949 és 1953–1956), Andrej Januarjevics Visinszkij (1949–1953), Dmitrij Tyimofejevics Sepilov (1956 június–1957 február), Andrej Andrejevics Gromiko (1957–1985), Eduard Amvroszijevics Sevarnadze (1985–1990, 1991. november–december), Alekszandr Alekszandrovics Besszmertnih (1991. január–augusztus), Borisz Dmitrijevics Pankin (1990. augusztus–1991. november 19.), Eduard Amvroszijevics Sevarnadze (1991. november 19.–1991. december 26.). (Vincze Eszter)

Források

-         Bakcsi György: Szovjetunió. Budapest, 1974, Panoráma Kiadó

-         Gorbacsov, Mihail: Átalakítás és új gondolkodás.  Budapest, 1987, Kossuth Könyvkiadó – Pallas Lap- és Könyvkiadó

-         Hoffmann, Erik P.– Fleron, Frederic J. (Szerk.): The Conduct of Soviet Foreign Policy.  New York, 1980, Aldine Publishing Company

-         Horváth Jenő (Szerk.): Világpolitikai lexikon 1945–2005. Budapest, 2005, Osiris Kiadó

-         Kazancev Ju. I.: Mezsdunarodnye Otnosenyija i Vnyesnyaja Politika Rosszii. Novoszibirszk, 2002, Fenyiszk Kiadó

-         Krausz Tamás: Lenintől Putyinig.  Budapest, 2003, La Ventana Kiadó

-         Szabó Miklós: A Szovjetunió története. In Interaktív magazin, 1995. 1. sz.

-         www.mid.ru archív részlege

-         http://revolution.allbest.ru/law/00002249_1.html

GROTIUS KÖNYVTÁR


Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2014 Grotius