publikációk a szerzőtől »

Az 1880-as évek német gyarmati expanziója egy több mint öt évszázados komplex folyamatba illeszkedett. A 16.–17. században még eredménytelenek maradtak a német gyarmati területek alapítási kísérletei az „új világban”, jóllehet számos német felfedezõ, tudós, kutató, misszionárius, bányász, zsoldos és kereskedõ dolgozott e területen. A gyarmatalapítási törekvések a 18. században sem jártak több sikerrel.

Tervszerû német gyarmatosítási kísérletek csak az 1840-es években kezdõdtek. A meghiúsult 1848. évi forradalom után e próbálkozások azonban elcsitultak, s csak az 1871. évi birodalomalapítás teremtett új indulási pozíciót, jóllehet még évekig tartott, míg a céltudatos gyarmati agitáció és a kialakuló gyarmati mozgalom megteremtette az aktív gyarmatpolitika feltételeit. A feltörekvõ német gyarmati mozgalmat a többi gyarmati hatalomnál jobban jellemezte a rögtönzés és az elbizakodottság; gyarmati fantáziák és a gyarmati világbirodalom képzeletbeli építményei álltak egymás mellett. A német gyarmati történet kiindulópontja a koraújkor felfedezéseivel kezdõdött, s majd a 19. század végén Európa utolsó, újabb kísérletével zárult, hogy megszerezze a világuralmat. Németország relatív megkésettségével ekkor egy sorba került Olaszországgal, Belgiummal és az Egyesült Államokkal.

A rövid életû, gyakorlatilag harminc évig (1884–1914) fennálló német gyarmatbirodalom viszonylag következmények nélkül maradt Németország jelenlegi politikai-történeti tudatára. A Német Birodalom az 1919. évi versailles-i békeszerzõdéssel elveszítette afrikai, ázsiai és csendes-óceáni gyarmatait. A német gyarmati csapatok elsõ világháborús veresége után azonban gazdasági megfontolásokból a mintegy 20 ezer német ajkú lakos az országban maradhatott, sõt állampolgárságot kapott. Õk ma is elfogadottabbak a feketék között, mint a dél-afrikai apartheid után az országban maradt afrikáner közösség.

Letölthető publikációk:

Grotius_E-Konyvtar_47

1.5 MB

PDF dokumentum

2012.11.21.