A középkor és a kora újkor Európájában a lojalitás két meghatározó eleme a hűbéri kötelezettség, az uralkodóhoz való hűség és az egyházhoz - Nyugaton a katolikus, Keleten az ortodox-pravoszláv egyházhoz tartozás, a hitelvek gyakorlati alkalmazása volt. E kettő összekapcsolásával vívták a keresztes- és a vallásháborúkat. (Cuius regio, eius religio). A hosszú ideig mintának tekintett, „klasszikus" nemzetállamok, az azokat létrehozó abszolút monarchiák kialakításában jelentős szerepe volt a nemzeti egyházaknak: Franciaországban - véres polgárháborúk után - a katolikusnak, Angliában az anglikánnak, Skandináviában az evangélikusnak, Hollandiában és Skóciában a reformátusnak. A felvilágosodás, a francia forradalom, a napóleoni háborúk és a német romantika hatására térségünkben, Közép- és Kelet-Európában, a Balkánon meginduló nemzeti újjászületési, nemzetteremtő mozgalmak kapcsolódása vallásokhoz/egyházakhoz jól ismert. Az ukrán/ruszin és a román nemzettudat kialakításában, elterjesztésében meghatározó szerepet játszottak a görögkatolikus/unitus papok értelmiségiek, a modern cseh nemzeti identitás és a „csehszlovákizmus" megteremtésében a protestáns Palacký vezérszerepet játszott, a szlovák irodalmi nyelv normáit három evangélikus értelmiségi fektette le, s a csehszlovák irányzat (államközösség a csehekkel) képviselői is az evangélikusok közül kerültek ki, Kollártól Stefánikon át Dubčekig. Az oszmán-török hódoltság fél évezredében a görögkeleti egyháznak köszönhető a görög, bolgár, szerb, vlach nyelv és a kialakulóban lévő nemzettudat ébrentartása: évszázadokon keresztül a konstantinápolyi patriarchátus volt az egyetlen görög, a pec-ipeki, majd karlócai pedig az egyetlen szerb nemzeti intézmény. Hasonló szerepet játszott a katolikus egyház a lengyel nemzettudat fenntartásában a felosztás másfélszáz éve alatt, eredményesen küzdve az orosz ortodoxia és a porosz protestantizmus beolvasztási törekvései ellen. |