Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 SZÓCIKK
Sarkozy, Nicolas

1955. január 28-án született. (Apja Nagy-Bócsai Sárközy Pál, magyar kisnemesi család sarja.) Francia ügyvéd, politikus, költségvetési miniszter (1993–1995), gazdasági miniszter (2004), belügyminiszter (2004–2007), köztársasági elnök (2007–).

Sarkozy Párizs egyik előkelő negyedében, Neuilly-sur-Seine-ben nőtt fel. 1983-tól 2002-ig a kerület polgármestere volt az újgaulle-ista Rassemblement pour la République, RPR Egyesülés a Köztársaságért) színeiben. 1988-ban lett nemzetgyűlési képviselő. Neve 1993-ban került be a francia köztudatba, amikor polgármesterként közreműködött egy túszszabadítási akcióban. 1993 és 1995 között költségvetési miniszter volt. Korábbi nagy politikai pártfogójával, a szinte atyai jóbarátként tisztelt Jacques Chirac-kal az 1995-ös elnökválasztáskor romlott meg a viszonya. Sarkozy ugyanis a másik jobboldali politikust, az első fordulóban kiesett Édouard Baladur-t támogatta az elnökválasztási kampány során. Ezt követően Sarkozy csak 2004-ben térhetett vissza az országos politika első vonalába, gazdasági miniszterként. Ezután – kisebb megszakítással – 2004-től 2007 márciusáig a belügyminiszteri posztot töltötte be. Határozott és keménykezű belügyminiszterként nagy népszerűségre tett szert, ezzel párhuzamosan azonban az elutasítottsága is nőtt. Sokan harcias megnyilatkozásait és politikáját is felelőssé tették a 2005. őszi külvárosi zavargásokért. 2004 novemberében választották nagy többséggel a francia jobbközép párt, az Union Pour un Mouvement Populaire (UMP, Népi Mozgalom Uniója) elnökévé. 2007. május 16. óta Franciaország elnöke.

Sarkozy a bonapartista hagyománynak megfelelően aktív, kezdeményező és univerzálisan számos területtel foglalkozó államfő. A választási kampány sokan úgy számoltak, hogy megválasztják számosan radikális fordulatot kezdeményez mind a kül-, mind a belpolitikában.  

Belpolitikai téren a vásárlóerő növelése és a lassú francia növekedés felgyorsítása volt a fő ígérete. Beiktatása óta megfigyelhető bizonyos gazdaságpolitikai hangsúlyeltolódás és számos gazdasági reformintézkedés történt. Sarkozy rugalmasabb az üzleti szférával kapcsolatban  és igyekszik megreformálni a francia jóléti rendszert. Ennek ellenére nem valószínű, hogy bekövetkezne az angolszász sajtóban gyakran emlegetett neoliberális fordulat, hiszen az állami beavatkozás és a stratégiai vállalatok és piacok védelmének gaulle-ista hagyománya továbbra is meghatározónak tekinthető.

Sarkozy elnök külpolitikai főtanácsadója Jean-David Levitte, Franciaország korábbi washingtoni nagykövete és ENSZ-nagykövete. Az elnök külpolitikájának első pár hónapját az aktív és kezdeményező fellépés jellemezte, Sarkozy többnyire kedvező nemzetközi fogadtatást kapott. Kormányának külpolitikája számos ponton szakítást jelent az ötödik köztársaság eddigi hagyományival. Főbb külpolitikai elképzeléseit a 2007. augusztus 27-én az Elysée palotában a nagykövetek rendszeres évenkénti értekezletén elmondott beszédében ismertette először. Kifejtette, hogy fontosnak tartja az „Iszlám és a Nyugat” között folytatandó párbeszédet, hogy szeretné bevonni az „új világrendbe” a gazdaságilag nagyhatalmi státusba lépő országokat: Indiát, Kínát, Brazíliát, amelyek a technológia és migráció szempontjából kihívást jelenthetnek. Jelezte azt a meggyőződését, amely szerint az új kihívásokat – mint például a globális felmelegedés, az energiaválság – nemzetközi összefogással kell kezelni.  

Sarkozy célratörőbb és elvszerűbb külpolitikát kíván folytatni elődeinél. Szeretné, ha a francia külpolitika rendelkezne valamiféle vezérelvvel vagy doktrínával. Szeretné újra megfogalmazni Franciaország hosszú távú céljait és érdekekeit.

Sarkozy igyekszik visszaintegrálni Franciaországot a nemzetközi szervezetekbe (EU, NATO, ENSZ) célja, hogy hazája nagyobb szerepet játsszon azok működésében. Multilaterális keretekben, kezdeményező megközelítéssel igyekszik növelni Franciaország súlyát. Ezzel részben szakít elődjei külön utas elképzeléseivel és az elzárkózással. A bezárkózó, elutasító Franciaország  országképet konstruktív kezdeményező szereppel akarja váltani.

Az új vezérelvek egyike lehet, hogy kapjanak hangsúlyosabb szerepet a francia külpolitikában a humanitárius szempontok és az emberiességhez való jog. Ez egyfajta külpolitikai idealizmushoz való közeledést jelent. Jól illeszkedik ehhez a törekvéshez a külügyminiszter Bernard Kouchner személye és múltja is, illetve egy külön az emberi jogokért felelős külügyi államtitkár kinevezése. Franciaország igyekszik elősegíteni a demokrácia, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartását a nemzetközi közösségen belül. Sarkozy szerint az ezen értékekhez való ragaszkodás és azok „exportja” a francia identitás – és tegyük hozzá a francia kivételességtudat – része. Az elnök szerint még a nagyhatalmi státussal rendelkező országokon is számon kell kérni ezen egyetemes értékek érvényesülését. Ez a részben elvi alapú politizálás kihatással lehet az Afrikával, az arab világgal, Kínával és Oroszországgal fenntartott kapcsolatokra is. Kínával és Oroszországgal szemben az elnök máris harciasabb retorikát használt. Az elvi politizálás és idealizmus ugyanakkor számos esetben valószínűleg nem fogja felülírni a francia gazdasági érdekeket.

Sarkozy külpolitikájának prioritást élvező területe az Európai Unió. A legfontosabb kihívás ezen a területen a francia és a holland népszavazás kudarca által előidézett válságból való kilábalás volt. Erre javasolta Sarkozy megoldásként (másokkal együtt) az Alkotmányszerződésnek az egyszerűsítés irányába való átalakítását. Sarkozy véleménye szerint ugyanakkor hosszabb távon előbb-utóbb szüksége lesz egy alkotmányhoz hasonló alapdokumentumra. Támogatja  a tanácsi döntéshozatalban az egyhangúságtól a minősített többség felé való elmozdulást. Sárközi egyes nyilatkozatai és lépései arról tanúskodnak, hogy protekcionista irányba szeretné elmozdítani az EU-t. Folyamatosan bírálja például az Európai Központi Bank monetáris politikáját, főleg az alapkamat magasan tartását kifogásolja. Hangsúlyozza a közös energiapolitika szükségességét és szorgalmazta az energiafüggőség csökkentését.

Sarkozy keresi az EU-ban egyre aktívabb Franciaország  partnereit, de ma még nem látszik, hogy mely országok lehetnének azok. Az EU bővítésére vonatkozóan határozottan ellenzi Törökország és a többi „nem európai” állam teljes jogú csatlakozását. Az elutasítás egyik oka lehet, hogy a francia jobboldal szeretné változatlan formában fenntartani az EU identitását és politikai dimenzióját. Az elnök álláspontja szerint az EU-nak az eurázsiai és mediterrán térség „nem európai” államaival a teljes jogú tagság megadása helyett különleges, privilegizált partneri kapcsolatokat kellene kiépítenie. Álláspontja e kérdésben némileg finomodott  a választási kampány óta, ma már nem ellenzi a csatlakozási tárgyalások megnyitását Törökországgal, „bölcsek tanácsának” felállítását javasolja e tárgyban.

Sarkozy elképzelése szerint a különleges partneri kapcsolatoknak adhatna keretet egy ún. Mediterrán Unió, amely a dél-európai és a magreb-országokat foglalná magába. Ebben az együttműködésben az állam- és kormányfők rendszeres időközönként találkoznának és a későbbiekben egyfajta közös piaccá fejlődhetne ez az államközösség. A Mediterrán Unió egyben lehetőséget biztosítana olyan közös problémák kezelésére, mint a migráció, amely a mediterrán térség egyik legégetőbb kérdése. A célországok és a tranzitországok részvételével közös migrációs politika kerülhetne kidolgozásra, mindenesetre javulhatna az együttműködés. Hangsúlyos szerepet kaphatna a Mediterrán Unión belül a fejlesztéspolitika és a jogállamiság kérdése is. Sarkozy mindezzel összefüggésben a megszorító bevándorlás-politika (az ún. megválogatott bevándorlás) híve. A bevándorlók számának csökkentését fejlesztésekkel kívánja ellentételezni. A Mediterrán Unió terve összességében szkeptikus fogadtatásra talált. . Politikai és gazdasági tartalma is még homályos. A Mediterrán Unió tervétől függetlenül Sarkozy elképzelhetőnek tartja a közös piac megvalósítását Izraellel, Jordániával és a leendő palesztin álammal.

Sarkozy atlantista elkötelezettségű politikus. Talán az Egyesült Államokhoz való viszony és az ehhez köthető verbális megnyilvánulások azok, ahol Sarkozy külpolitikája a leglátványosabb változást hozta. Beiktatása óta jelentősen javultak az iraki háború kapcsán mélypontra jutott francia–amerikai kapcsolatok. Sarkozy célja a kétoldalú kapcsolatok mélyítése. Az elnök még az „amerikai” gúnynevet is megkapta. Mindenesetre Sarkozy nem tanúsít konfrontatív magatartást Washington külpolitikai törekvéseivel szemben, mint elődje, az iraki háborút mereven elutasító Chirac. Az új elnök számos gesztust tett az amerikai vezetés felé. Első hivatalos útjainak egyike is az Egyesült Államokba vezetett, ahol Mount Vernonban találkozott George W. Bush-sal. A törvényhozás mindkét háza meghallgatta Sarkozy beszédét és többszöri hangos tetszésnyilvánítással kísérte azt. Elemzők szerint Franciaország Amerika egyik legstabilabb partnerévé válva akár megkísérelhetné betölteni a Washington európai hídja szerepet is. Annyi bizonyos, hogy Párizs számos nemzetközi fenyegetés és kihívás kapcsán felismerte az egységes észak-atlanti fellépés szükségességét.

Sarkozy külpolitikájának kulcskérdése lehet az EU és a NATO egymáshoz való viszonya. Szorgalmazza azok szorosabb együttműködését, és elvárja az Egyesült Államoktól az EU-s védelmi rendszer támogatását. Ezáltal szeretné növelni a Nyugat kohézióját. Ezzel összefüggésben aláhúzza az önálló európai védelem szükségességét, és a NATO gyengébb államaitól is komolyabb katonai hozzájárulást vár. Franciaország újra csatlakozni fog a NATO katonai szervezetéhez és ezzel a francia tagság újra teljes jogú lesz. Cserében Párizs igényt tart bizonyos vezető pozíciókra a szervezeten belül. A hangsúlyosabb francia részvétel kiegyensúlyozhatja a NATO-t.

A Közel-Kelet tekintetében is változnak a francia prioritások. Franciaország sok arab országgal ápolt szövetségesi viszonyt, és Chirac elnök szoros személyes kapcsolatokat tartott fenn számos arab vezetővel. Sarkozy az eddiginél differenciáltabb politikát szeretne folytatni az arab országokkal kapcsolatban, s ez egyes országok esetében a kapcsolatok lazulását jelenti majd. Sarkozy elődeinél elkötelezettebb Izraellel szemben. Az UMP elnökeként első külföldi hivatalos látogatását Izraelben tette, ahol találkozott Ariel Sharonnal. Hivatalos megszólalásai során nyíltan terroristának nevezte a Hezbollahot. (Konkrét lépést mégsem tett a szervezet terroristává minősítéséért a közös kül- és biztonságpolitikai álláspont keretében.) Sarkozy többször kifejezte szándékát, hogy szeretné növelni a francia jelenlétet a közel-keleti térségben. Franciaország erősíteni kívánja a katonai együttműködést a térségbeli országokkal. 2008 januári körútja során stratégiai jelentőségű katonai bázis létrehozásáról állapodott meg az Egyesült Arab Emírségekkel. A térségben eddig az Egyesült Államok volt az egyetlen katonai jelenléttel is bíró külföldi hatalom. Ezen felül atomerőművek megépítésére is születtek megállapodások Líbiával, Algériával és Marokkóval.

Többször hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a nyomást Iránon sőt, akár a szankciók szigorítására is sor kerülhet. Kouchner külügyminiszter egyik megszólalását többen a háborúval való nyílt fenyegetésnek minősítették.

Sarkozy elismeri az ENSZ Biztonsági Tanácsa bővítésének szükségességét. Felvetette, hogy bizonyos országok rotációs rendszerben lehetnének a BT vétóval rendelkező tagjai. (Vagyis nem állandó tagok, de nem is vétó nélküli, rotációs rendszerben választott ún. nem állandó tagok).

Az elnökválasztási kampány során Sarkozy első afrikai útja nem a hagyományos francia érdekszférának számító frankofón országok valamelyikébe, hanem Ghánába és Dél-Afrikába vezetett. A választás szimbolikus értékű volt. Ezzel is hangsúlyozni kívánta, hogy véget szeretne vetni az ún. Francia-Afrikának (Françafrique), amely a mindenkori francia elnök afrikai vezetőkkel fenntartott privilegizált kapcsolatait és bizonyos afrikai vezetők kiemelt támogatását jelentette. Annak idején számos kritika érte Chirac elnök külpolitikáját egyes demokratikus deficittel küzdő és átláthatatlan üzleti kapcsolatokkal rendelkező afrikai vezetők gyakran feltétel nélküli támogatása miatt. Sarkozy már az elnökválasztási kampány során kijelentette, hogy az országnak átláthatóbb diplomáciai tevékenységet kellene folytatnia, a nyilvánosság szélesebb körű bevonásával. A fekete kontinens országai közül államfőként Szenegálba és Gabonba utazott először. Dakari beszédében felvázolta Franciaország  új Afrika-politikáját és hosszasan érvelt az új, megszorító francia bevándorláspolitika mellett, mellyel sok afrikaiban megütközést keltett.  (Varga Miklós)

 

Felhasznált irodalom:

A francia Külügyminisztérium hivatalos oldala: www.diplomatie.gouv.fr

Nicolas Sarkozy hivatalos beszédei és levelei: http://www.elysee.fr/elysee/elysee.fr/francais/interventions/2007

/les_dernieres_interventions_du_president_de_la_republique.79086.html

Nicolas Sarkozy 2007. augusztus 27-én az Elysée Palotában a Nagykövetek Konferenciájának alkalmából elmondott beszéde: http://www.elysee.fr/elysee/elysee.fr/francais/interventions/2007 /aout/allocution_a_l_occasion_de_la_conference_des_ambassadeurs.79272.html

A Libération elemzése a 2007. augusztus 27-i beszédről: http://www.liberation.fr/actualite/politiques/274455.FR.php

A New York Times 2007. szeptember 24-i interjúja Nicolas Sarkozyvel: http://www.nytimes.com/2007/09/23/world/europe/24excerpts.html?_r=1&ref=europe&oref=slogin

A Politique International folyóirat interjúja Nicolas Sarkozyvel: http://www.ambafrance-pt.org/article.php3?id_article=788

Bernard Cassen: L’Afrique au kärcher. A Le Monde Diplomatique cikke Franciaország Afrikapolitikájáról: http://www.monde-diplomatique.fr/2007/09/ROBERT/15092

A The Economist Franciaországgal kapcsolatos cikkei: http://www.economist.com/countries/France/

A Kitekintő Franciaországgal kapcsolatos cikkei: http://www.kitekinto.hu/europa/

Vincze Hajnalka: La France, l’OTAN et l’Occcident, ŕ la marge du rapport Védrine

La lettre Sentinel N˚47, 2007. október http://www.infosentinel.com/info/news_34.htm

GROTIUS KÖNYVTÁR


Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2014 Grotius