Belgium 1830-ban jött létre. Az 1831-es alkotmány 1. cikke Belgiumot tartományokból álló államként határozta meg. Az unitárius állam azóta föderatívvá vált, s az átalakulás folyamán több alkalommal is alkotmánymódosításra került sor. Az 1970-es alkotmánymódosítás eredményeként az 1963-ban létrehozott nyelvi régiók a területi elv alkotmányos alapjává váltak. Ettől kezdve három kulturális közösség és három régió létezik Belgiumban. A reformok elmélyítése érdekében 1980-ban, 1988-ban és 1993-ban az alaptörvény újabb módosításaira került sor, s ezek során mind a régiók, mind a közösségek jogkörei fokozatosan bővültek. Az alaptörvény legutóbbi, 1993-as módosítása óta Belgium „közösségekből és régiókból álló szövetségi állam”. Ezzel az 1970-ben megkezdett reformfolyamat véget ért, az egységes belga állam szövetségi állammá alakult. Belgium államformája (örökletes) parlamentáris monarchia, kormányformája parlamentáris demokrácia. A törvényhozó hatalmat a kétkamarás szövetségi parlament gyakorolja, amely szenátusból és képviselőházból áll. A szenátus tagjai a közösségek és régiók által közvetlenül választott szenior politikusok, míg a Képviselőház tagjait a 18 év feletti belga állampolgárok választják az általános, egyenlő és közvetlen választójog alapján, az arányos képviselet elvei szerint.A végrehajtó hatalom legfőbb szerve a szövetségi kormány, amelyet az uralkodó nevez ki, de rendelkeznie kell a Képviselőház megbízásával. A szövetségi kormány tagjai közé egyenlő arányban választanak holland és francia nyelvű minisztereket. A szövetségi parlamenten és a szövetségi kormányon kívül a régiók és közösségek külön törvényhozó és végrehajtó szervvel rendelkeznek; a feladatok megosztása a szubszidiaritás elve alapján történik. Belgium politikai szervezete igen összetett, hiszen az 1960-as, 1970-es években a fontosabb pártok nyelvi-területi alapon flamand, illetve vallon pártokra váltak szét. A pártok mindkét nyelvi közösségben három fő politikai családba tartoznak: a jobboldali liberálisokhoz, a konzervatívabb kereszténydemokratákhoz és a baloldali szocialistákhoz. A pártok közül elsőként a Keresztényszocialista Párt (PSC-CVP) vált ketté 1968-ban, flamand (CVP) és vallon (PSC) keresztényszocialista pártra. A flamand utódpárt a nyelvi szakadást követő harminc év folyamán valamennyi szövetségi kormány gerincét alkotta. A Liberális Párt (PLP) kettészakadása az 1970-es években kezdődött; az utódpártok a Flamand Liberális Párt (VLD) és a vallon Liberális Reformista Mozgalom (MR).A Szocialista Párt kettéválására az 1970-es évek végén került sor. A vallon utódpárt a Vallon Szocialista Párt (PS), flamand „ikerpártja” a Flamand Szocialista Párt (SP.A). A hagyományos pártok szétválásával egyidejűleg új pártok is alakultak; ezek egy része ma már nem működik, más részük viszont napjainkban is színesíti a belga politikai palettát. Ilyenek például a zöld vagy ökológiai pártok, amelyek mind a francia, mind pedig a flamand oldalon az 1970-es évek végén- 1980-as évek elején szerveződtek. Az 1970-es évek végén két „flamingáns” (a flamand nemzeti öntudatra építő) párt is napvilágot látott: a Vlaams Block (mai neve Vlaams Belang, azaz Flamand Érdek), illetve a Nemzeti Front (FN). Belgiumban 2007 júniusában tartottak legutóbb parlamenti választásokat, ahol a flamand kereszténydemokraták (CD&V) nyertek, véget vetve ezzel a Flamand Liberális Párt (VLD) nyolcéves kormányzásának. Az arányos belga politikai rendszerben azonban egyetlen párt sem képes a parlamenti többség megszerzésére; a pártok a kormánytöbbség kialakítása érdekében koalícióra lépnek egymással. |
