Külföldön gyakran hallottam Magyarországot úgy emlegetni, mintha hazánk valahol Kelet- Európában lenne, a magyarok pedig még csak nemrég „csatlakoztak” volna Európához. Ilyenkor mindig kihúzom magam, és mondom nyugati barátaimnak, hogy az Európai Uniónak csakugyan néhány éve tagja ez az ország, de mi magyarok azért már több mint ezer éve Európa kellős közepén élünk. Államiságunk régebbi, mint az angoloké vagy a spanyoloké. Akik földrajzilag kontinensünk peremén élnek, azok voltaképpen nem mi, magyarok vagyunk, hanem a britek, franciák, portugálok, írek. Ez lehet, hogy így furán hangzik, de azért érdemes ránézni az öreg kontinens térképére. Amit pedig a térképek Európa másik peremének mutatnak, az nem Magyarország, hanem Oroszország, Ukrajna, Belarusz. Aztán sokszor előjön, hogy Oroszországot igazából nem is lehet Európához tartozónak tekinteni. Az Uráltól keletre eső részek földrajzilag talán Ázsiának számítanak, de nyugati fele még mindig közel akkora területen fekszik, mint az Európai Unió tagországai együttvéve. Gogol, Dosztojevszkij, Tolsztoj nem lennének európaiak? Rahmaninovhoz és Csajkovszkijhoz semmi közünk? Szentpétervár palotáiban és Moszkva templomaiban nem lehet felismerni Európa stílusirányzatait? Az autentikus orosz kultúrát talán nem járja át a keresztény lelkiség? Érdemes szem előtt tartani, hogy a Novgorodi Köztársaság megelőzte Firenze és Pisa felemelkedését! Egy orosz muzsik és a svéd jobbágyok sorsa talán összehasonlíthatatlanul különbözött? Nem hinném, hogy az orosz csinovnyikok és Franz Kafka Habsburg bürokratáinak mentalitása között hallatlan nagy különbség lett volna. Az oroszok viszonylag sokan vannak, roppant nagy területű és természeti kincsekben rendkívül gazdag a hazájuk. Európa kis országai könnyen kiszolgáltatottakká válhatnak velük szemben. Lehet tőlük tartani, de a történelemből kiderül, hogy Európa nyugati fele rohanta le Oroszországot többször is az elmúlt századok során. Még Magyarország is hadat üzent a tőlünk csaknem kétszázszor nagyobb államnak! Vannak sérelmeink, és vannak jogos sérelmeink is az oroszokkal szemben, de előítéleteink is bőven akadnak, mindennel kapcsolatban, ami valamiképpen érinti az oroszokat és Oroszországot. Ugyanakkor a földkerekség legnagyobb állama és az európai kultúrkör egyik legnagyobb népe a másodszomszédunk, ami lehetőséget is jelenthet, nem csak veszélyt. Oroszországnak értékei is vannak, nem csak gazdasági, hanem olyan kulturális és lelkiségi értékei, amelyek eddig is komoly hatást gyakoroltak magyar mentalitásunk és gondolkodásunk alakulására. Egyszer talán még az is megeshet, hogy rádöbbenünk: ha orosz ismerőseinkkel beszélgetünk hazánkról és magyar kultúránkról, Európa keleti felén esetleg többet tudnak rólunk, mint kontinensünk nyugati peremén francia, belga vagy brit barátaink. (Első közlés: A Szív, 2011. június) |
