Kádár Jánosnak a brüsszeli látogatása volt az utolsó nyugat-európai útja, akkor már a közeli bukás láthatatlan árnyéka vetült a magyar vezetőre. Akkor már nem volt az a virtuóz politikus, aki az előző tíz évben egész sor sikeres látogatást tett Nyugat-Európában, s akinek a sajtóértekezletein elhangzott kijelentéseitől visszhangzott a világsajtó. Voltaképpen már mindenki szabadulni akart tőle, Moszkva is, amely szerint „A magyar vezető már nem érzékeli a társadalom és a párt hangulatában bekövetkezett változásokat.” Úgy tűnik, hogy Kádárnak az 1987. év második felében történt külföldi utazásainak, ezek megszervez(tet)ésének ismét az volt a fő célja, hogy Kádár nyugati elfogadottságának, legitimitásának demonstrálásával megerősítsék a hazai politikai küzdelmekben, a kádárizmus utóvédharcaiban a fennálló rendszer pozícióit. A diplomáciai kártya kijátszása annál is könnyebb volt, mivel a külügyi tárcát Kádár hajdani titkára, hű famulusa vitte, aki e szándéknak megfelelően képes volt mozgatni a külügyi apparátust a fogadókészség elérése érdekében.
|