Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 SZÓCIKK
Szijjártó Péter (1978 - )

 

Szijjártó Péter  (1978– ) – közgazdász, nemzetközi szakértõ,  politikus, külgazdasági és külügyminiszter (2014– )

1978. október 30-án született Komáromban.

2002-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett közgazdász diplomát.

1998-ban belépett a Fideszbe. Még ebben az évben önkormányzati képviselõvé választották Gyõrött, majd 2006 és 2010 között ismét önkormányzati mandátumot szerzett.

2005-ben a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének országos elnökévé választották. Ezt a posztját 2009-ig töltötte be.

2002-ben szerzett elõször országgyûlési képviselõi mandátumot. 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben egyaránt mandátumhoz jutott, jelenleg negyedik ciklusát tölti országgyûlési képviselõként.

2006 és 2010 között a Fidesz kommunikációs igazgatójaként és szóvivõjeként dolgozott,

2009 és 2010 között a Fidesz elnökének kabinetfõnökeként dolgozott,

Parlamenti munkája során a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese, illetve a Költségvetési Bizottság alelnöke volt.

2010 júniusától 2012 júniusáig a miniszterelnök szóvivõjeként dolgozott, valamint a miniszterelnök sajtó-, nemzetközi és szervezési stábját irányította.

2012 júniusától 2014 márciusáig a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

2013 márciusától a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért és a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelõs kormánybiztos.

2014 júniusától 2014 szeptemberéig külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2014 szeptemberétõl külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: KORMÁNYPORTÁL, Külgazdasági és Külügyminisztérium. In: http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/a-miniszter/eletrajz

 

 

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2024 Grotius