A bécsi és szentpétervári álláspontok megmerevedése miatt a Osztrák–Magyar Monarchia és a Szerb Királyság között kialakult válságot békés úton nem sikerült megoldani. Az Ausztria–Magyarország által adott 48 órás ultimátum lejárta elõtt a szerb kormány még ingadozott, de végül is az elutasítás mellett döntött. A kézírásos jegyzéket Pašiæ szerb miniszterelnök két perccel 18 óra elõtt adta a Monarchia belgrádi Giesl követének, aki egy fél óra múlva vonaton már el is hagyta Belgrádot.

Az osztrák ultimátum részleges elutasítása miatt Ausztria július 28-án hadat üzent Szerbiának.

Miután a szerb királyi kormány nem adott kielégítõ választ arra a jegyzékre, amelyet az osztrák–magyar követ Belgrádban 1914. július 23-án nyújtott át, a császári és királyi kormány kénytelen maga gondoskodni jogainak és érdekeinek védelmérõl és e célból a fegyverek erejére hivatkozni.

Ausztria–Magyarország e pillanattól fogva hadiállapotban levõnek tekinti magát Szerbiával.

Forrás: Urbán Aladár (szerk.): Nyugat-Európa és Amerika 1789–1918. Új- és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyûjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest, 1970. 1/2 köt. 781.