publikációk a szerzőtől »

Lengyelországban a rendszerváltást követő alkotmányozási folyamat 1989 és 1997 között zajlott. 1992. október 17-én elfogadott „kis alkotmány” tartalmazta a kerekasztal-tárgyalások megállapodásait, és felváltotta az 1952-ben hozott alkotmányt. 1997. április 2-án a parlament elfogadta az új alkotmányt, és ezt májusban népszavazással is megerősítették. A megszületett alkotmány egységbe foglalta az 1989 és 1996 közötti alkotmánymódosításokat, és új elemként tartalmazta a konstruktív bizalmatlansági indítványt a kormánnyal szemben. A ma is hatályos választási törvényt 2001. április 12-én fogadták el. A szejm 460 képviselői helyét 41 többképviselős választási körzetekből (7-14) képviselő választják a pártlisták alapján. A bejutási küszöb 5%, és 8% a koalícióknál. A szenátus 100 képviselői helyébe 40 választási körzetből választják a szenátorokat, többségi alapon, a mandátumot a legtöbb szavazatot elérő jelölt kapja meg, küszöb nincs. A parlament mindkét házában a képviselők mandátuma 4 évre szól. A köztársasági elnököt 5 évre választják, közvetlenül. Lengyelországban a pártok karakterisztikája meglehetősen képlékeny, azonban néhány meghatározó sajátosságát a pártrendszernek így is be lehet mutatni: – A közvélemény a pártokat a pártvezetőkön keresztül identifikálja. – Alacsony fluktuáció a pártok csúcsvezetésében, ennek következtében a lassan cserélődik le a politikai elit. – A jelentősebb politikai pártok népszerűségének rövid időn belüli ugrásszerű hullámzása. – Erős jobboldal-baloldal megosztottság, melyben a politikai közép folyamatosan vékonyodik. – Katolikus egyházra építő pártok jelentős száma. – Az ország rurális jellege miatt az agrárpártok száma igen nagy. – A pártok szélsőséges elaprózódása, amely ahhoz vezetett, hogy a rendszerváltást követően már több mint 20 párt vett részt az ország kormányzásában. – Alacsony taglétszám a pártokban.

Letölthető publikációk:

Lengyelország politikai pártjai

134 KB

PDF dokumentum

2008.04.25.