szakmai életrajz » publikációk a szerzőtől »

A 2026. április 21-én közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága a C-769/22. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben olyan megállapításokra jutott, amelyek jelentősége jóval túlmutat azon, hogy az Európai Bizottság sikerrel támadta meg a 2021-es magyar „gyermekvédelmi” törvény LGBTIQ-tartalmakhoz kapcsolódó korlátozásait. A döntés azért tekinthető korszakosnak, mert a Bíróság teljes ülésben hozott ítéletében először állapított meg tagállammal szemben önálló jogsértést az EUSZ 2. cikke alapján, egyúttal a Bíróság a belső piaci szabályok, az EU Alapjogi Chartája és az Általános adatvédelmi rendelet megsértését is kimondta.

A 2026. április 21-én közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága (Court of Justice of the European Union, a továbbiakban: Bíróság) a C-769/22. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben olyan megállapításokra jutott, amelyek jelentősége jóval túlmutat azon, hogy az Európai Bizottság sikerrel támadta meg a 2021-es magyar „gyermekvédelmi” törvény LGBTIQ-tartalmakhoz kapcsolódó korlátozásait.

A döntés azért tekinthető korszakosnak, mert az Európai Unió Bírósága teljes ülésben hozott ítéletében először állapított meg tagállammal szemben önálló jogsértést az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján, egyúttal a Bíróság a belső piaci szabályok, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) és az Általános adatvédelmi rendelet (GDPR) megsértését is kimondta. A döntés így nem egyszerűen alapjogi vagy belső piaci ügy, hanem az uniós alkotmányos rend önértelmezésének fordulópontja: azt mutatja meg, miként válnak az uniós értékek az ítélkezési gyakorlatban érvényesített normákká. 

Az ítélet legfontosabb normatív fejleménye az, hogy a Bíróság nem elégedett meg a szabályozás formális céljának — a kiskorúak védelmének — elfogadásával vagy cáfolatával, hanem a norma tényleges működését, előfeltevését és társadalmi jelentését vizsgálta. A szabályozás nem pusztán korlátozta bizonyos tartalmak hozzáférhetőségét, hanem jogi összefüggést állított fel az LGBTIQ-identitások és a gyermekekre való veszélyesség között. Az ítélet értelmezésében a magyar szabályozás azon a premisszán nyugodott, hogy a homoszexualitás vagy a születési nemtől eltérő nemi identitás bármely megjelenítése eleve árthat a gyermek legfőbb érdekének. Innen vezet a Bíróság logikája a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, az alapjogok lényeges tartalmának sérelme, az emberi méltóság megsértése és végül az EUSZ 2. cikk sérelme felé. Röviden: a Bíróság funkcionális megközelítést alkalmazott, amely elválasztja a formális megfelelést a tényleges, uniós joggal összeegyeztethető működéstől (CJEU, 2026). 

A döntésnek kettős alkotmányos üzenete van. Egyfelől megerősíti, hogy a jogállamiság és a vele összefonódó egyenlőségi és emberi méltósági minimumok nem maradhatnak pusztán politikai nyilatkozatok vagy kodifikált elvek, hanem ezeknek az ítélkezési gyakorlatban is meg kell jelenniük alkalmazható, kikényszeríthető feltételekként. Másfelől világossá teszi, hogy éppen a magyar jogalkotási és kormányzati intézkedések voltak azok, amelyek az uniós bírósági jogfejlődést erre az útra kényszerítették. Paradox módon tehát Magyarország nemcsak tárgya, hanem egyik motorja is lett annak a folyamatnak, amelyben az uniós alkotmányos identitás egyre inkább az ítélkezési gyakorlatban nyer tartalmat (Bonelli and Claes, 2023; Rossi, 2025). 

Az ítélet szerkezete és belső logikája

Az ügy hátterét a magyarországi 2021. évi LXXIX. törvény adta, amely a pedofil elkövetőkkel szembeni fellépésről szóló szabályozási csomagba illesztve több magyar jogszabályt módosított. A módosítások az audiovizuális tartalmak, reklámok, oktatási anyagok és egyes szolgáltatások szintjén lényegében tiltották vagy korlátozták az olyan tartalmakhoz való hozzáférést, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jelenítik meg vagy népszerűsítik. A Bizottság 2022 júliusában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Unió Bírósága előtt. Az ügyben az írásbeli eljárást és a 2024. novemberi tárgyalást követően a főtanácsnok 2025. június 5-én tett indítványt, az ítélet pedig 2026. április 21-én, teljes ülésben született meg. Különösen figyelemre méltó, hogy tizenhat tagállam és az Európai Parlament is a Bizottság oldalán avatkozott be, ami az ügy alkotmányos tétjét politikailag és jogilag egyaránt kiélezte (European Commission, 2022; CJEU, 2025; CJEU, 2026). 

A Bíróság érvelése nem egyetlen ugrással jutott el az EUSZ 2. cikkéhez, hanem több lépésben, egymásra épülő érvelési elemek mentén alakult ki. Első lépésben azt vizsgálta, hogy a magyar módosítások érintik-e a szolgáltatások nyújtásának és igénybevételének szabadságát, továbbá az elektronikus kereskedelemről, a szolgáltatásokról és az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló másodlagos uniós jogot. A válasz igenlő volt: a szabályozás korlátozta a médiaszolgáltatók és más szolgáltatók lehetőségét olyan tartalmak fejlesztésére és terjesztésére, amelyekben ezek a témák meghatározó elemek. A Bíróság ugyanakkor nem vitatta, hogy a gyermek legfőbb érdekének védelme vagy a szülők nevelési meggyőződésének tiszteletben tartása elvben alkalmas lehet korlátozások igazolására, sőt kifejezetten hangsúlyozta a tagállami mérlegelési mozgásteret is. A fordulat ott következett be, hogy e mozgástér gyakorlását a Charta, különösen a 21. cikk fényében vizsgálta, és arra jutott, hogy a magyar szabályozás a diszkrimináció tilalmának lényeges tartalmát sérti, ezért a korlátozás nem felel meg az igazolhatóság feltételeinek (CJEU, 2026).

A második lépcsőben a Bíróság a Charta jogait állította középpontba. A Bíróság hivatalos összefoglalója szerint a szabályozás „megbélyegzi és marginalizálja az LGBTIQ személyeket”, mivel a születési nemükkel nem azonosuló személyek, ideértve a transznemű és a nem heteroszexuális személyeket önmagukban károsnak tekinti a kiskorúak testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére nézve. Külön hangsúlyt kapott, hogy a törvény címe e személyeket a pedofil elkövetőkkel kapcsolta össze, ami fokozza a megbélyegzést és gyűlöletkeltő viselkedést ösztönözhet. Ebből a Bíróság a Charta 21. cikkében foglalt diszkriminációtilalom, 7. cikke szerinti magán- és családi élet tiszteletben tartása, valamint 11. cikke szerinti véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadság sérelmét vezette le. Még határozottabban fogalmazva: a korlátozások e jogok lényeges tartalmát sértik, így nem tekinthetők igazoltnak (CJEU, 2026). 

A harmadik lépcső az emberi méltóságé. A Bíróság szerint a vitatott rendelkezések olyan személycsoportot kezelnek a társadalomra veszélyes csoportként, amely a pluralista társadalom szerves része. A törvény sértő és megbélyegző jellege pedig a „társadalmi láthatatlanság” állapotát hozza létre, tartja fenn vagy erősíti meg. Ez a fordulat különösen fontos, mert az emberi méltóság itt nem absztrakt értékként, hanem egy adott jogi szabályozás társadalmi hatásainak alkotmányos leírásaként jelenik meg: méltóságsérelemhez nem szükséges fizikai kényszer vagy explicit gyűlöletbeszéd, elegendő a jog által fenntartott lealacsonyító státuszhierarchia is (CJEU, 2026).

Csak ezután jut el az ítélet negyedik és legmesszebb ható tételéhez: az EUSZ 2. cikk önálló megsértéséhez. A Bíróság összefoglalója szerint a magyar szabályozás „egymással összehangolt diszkriminatív intézkedések sorozata”, amely a transznemű és a nem heteroszexuális személyek jogait, valamint az emberi méltóság, az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletének értékeit „nyilvánvaló és különösen súlyos” módon sérti. A Bíróság itt már nem pusztán arról beszél, hogy a konkrét alapjogok sérülnek, hanem arról, hogy a szabályozás az Unió pluralizmusra épülő közös jogrendjének alapvető természetével sem egyeztethető össze. Ezzel függ össze a nemzeti identitásra alapított magyar védekezés elutasítása is: a nemzeti identitásra való hivatkozás nem igazolhat olyan normát, amely az uniós alapértékeket tagadja (CJEU, 2026). 

A negyedik, technikailag elkülönülő elem a GDPR‑hoz kapcsolódik. A Bíróság megállapította, hogy a bűnügyi nyilvántartási adatokhoz való hozzáférés kiszélesítése kapcsán a magyar jog nem határozta meg kellő pontossággal sem a hozzáférésre jogosultak körét, sem a hozzáférés anyagi feltételeit, miközben ilyen személyes adatok kezelésénél megfelelő garanciák szükségesek. Bár ez a rész első pillantásra mellékesnek tűnhet, valójában az ítélet szerkezeti logikáját erősíti: a Bíróság több, egymást megerősítő uniós jogi síkon mutatja meg, hogy a vitatott jogalkotási csomag nem pusztán „rosszul megírt” szabályozás, hanem az uniós alkotmányos renddel többszörösen ütköző szabályozási szerkezet (CJEU, 2026). 

E réteges felépítés miatt az ítéletet nem helyes úgy értelmezni, mintha az EUSZ 2. cikk minden közvetítő elem nélkül vált volna közvetlen bírói mércévé. Ellenkezőleg: a Bíróság előbb felépíti a konkrét jogsértések hálóját — szolgáltatási szabadság, másodlagos jog, emberi méltóság, adatvédelem — és csak ezután nevezi meg azt az uniós alkotmányos sérelmet, amely e háló együttes jelentéséből épül fel. Ebből az következik, hogy az EUSZ 2. cikk önálló megsértésének megállapítása nem válik el a konkrét normáktól, hanem azok összegző alkotmányos értelmezéseként jelenik meg. Ez az értelmezés elméleti szempontból is meghatározó: egyszerre teszi lehetővé az uniós értékek bírói érvényesítését és korlátozza annak kiterjesztését tetszőleges, az uniós jogtól elszakított politikai vitákra (Bonelli and Claes, 2023; Rossi, 2025). 

A funkcionális teszt és a formális megfelelés meghaladása

A C-769/22 ügy módszertani jelentősége abban áll, hogy a Bíróság nem áll meg a formális jogcímkéknél, hanem azok tényleges tartalmát vizsgálja. A tagállami érvelés szerkezete ismert: a szabályozás nem LGBTIQ‑ellenes, hanem gyermekvédelmi; nem diszkriminatív, hanem semleges; nem elhallgattat, hanem életkori hozzáférést szabályoz. A Bíróság nem azt vizsgálta, hogy a törvény címe vagy deklarált célja megfelel-e egy legitim közérdeknek, hanem a norma tényleges működését: milyen előfeltevésre épül, és milyen státuszhatást vált ki. Az ítélet kulcsmondata szerint az a megközelítés, amely bármely ilyen megjelenítést vagy „népszerűsítést” a gyermek érdekeire ártalmasként kezel, szükségképpen bizonyos identitásokat és orientációkat előnyben részesít másokkal szemben, vagyis a vizsgálat tárgya nem a szabályozás nyelvtani formája, hanem a társadalmi működése (CJEU, 2026). 

Ezt a funkcionális szemléletet úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a Bíróság a formális megfelelés és a gyakorlati működés között különbséget tesz. Formailag a törvény a „kiskorúak védelmét” szolgálja, ténylegesen azonban egyes életformákat, identitásokat és információkat jogilag gyanússá tesz. Formailag a korlátozás általánosnak tűnhet, valójában közvetlen diszkriminációként működik. Formailag a norma kulturális vagy pedagógiai választásnak mutatkozik, funkcionálisan a pluralizmusból való kirekesztés eszközévé válik. A Bíróság külön kiemelte azt is, hogy a kiskorúak életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal szembeni védelme kevésbé korlátozó, nem diszkriminatív módon is megoldható. Ez a kiegészítő érvelés tovább gyengítette a magyar fél igazolásának megalapozottságát (CJEU, 2026; European Commission, 2021). 

A C-769/22 ügyben a megközelítés az igazságszolgáltatás intézményi dimenziójából az egyenlőség és az emberi méltóság területére tevődik át. A kérdés itt az, hogy a jogszabály a gyakorlatban hogyan rendezi az állampolgárok egymáshoz viszonyított jogi helyzetét. Ebből a szempontból a C‑769/22 ügy és a korábbi jogállamisági ügyek közös szerkezeti tételt hordoznak. Az uniós jog számára nem elégséges az intézmények vagy normák formális megléte, ha azok tényleges működése aláássa az uniós alapértékeket. Ezért állítható, hogy a jogállamisági kritériumoknak az ítélkezési gyakorlatban kell testet ölteniük. A tételes felsorolás — legyen az EUSZ 2. cikk, a Charta vagy a feltételességi rendelet — önmagában nem elég, a működőképességet a Bíróság adja meg azáltal, hogy a normát a tényleges működés vizsgálatának alapjává teszi (Scheppele, Kochenov and Grabowska‑Moroz, 2020; von Bogdandy and Spieker, 2021; Schroeder, 2023). 

E ponton fogalmazható meg az elemzés központi állítása: a C‑769/22 nem csupán LGBTIQ‑jogi ügy, hanem a jogállamiság bírósági érvényesítésének új fejezete. Az ítélet azt üzeni, hogy a tagállamok nem hivatkozhatnak formálisan legitim jogi minősítésekre — gyermekvédelem, családvédelem, pedagógiai autonómia, nemzeti identitás — mögé, ha a szabályozás ténylegesen egy védett csoport jogegyenlőségét bontja le. A Bíróság nemcsak értelmezi az uniós értékeket, hanem érvényesíti is őket: a jogállamiság és az egyenlőség nem a normák peremén álló, politikailag hivatkozható elv, hanem olyan bírósági vizsgálati szempont, amelynek eredménye lehet egy tagállami szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetetlensége (Rossi, 2025; Bonelli and Claes, 2023). 

A döntés helye az uniós alkotmányos fejlődésben

A C‑769/22 ügy megértéséhez a döntést nem önmagában, hanem egy hosszabb uniós alkotmányos jogfejlődés végpontjaként érdemes értelmezni. E fejlődés első, nagy jelentőségű lépése az Associação Sindical dos Juízes Portugueses ügy volt, amelynek ítéletében, 2018-ban, az EUSZ 19. cikk már nem pusztán eljárási rendelkezésként, hanem az EUSZ 2. cikkben rögzített jogállamiság értékének érvényesítését szolgáló normaként jelent meg. Ebben az évben az LM-ügyben (Minister for Justice and Equality v LM, C-216/18 PPU) a Bíróság a kölcsönös bizalom és a jogállamiság kapcsolatát úgy értelmezte, hogy a kölcsönös elismerés nem érvényesülhet feltétlenül, ha rendszerszintű hiányosságok érintik a tagállami bírói rendszerek függetlenségét. A lengyel bírói fegyelmi ügyekben (C-619/18, 2019 és C-791/19, 2021) a Bizottság kontra Lengyelország ügyek az EUSZ 19. cikket közvetlenül alkalmazható kötelezettségszegési jogalappá tették, a Repubblika-ügyben hozott, C-896/19. sz. ítélet 2021-ben pedig a non‑regresszió tételével mondta ki, hogy a tagállamok nem gyengíthetik a jogállamisági védelem szintjét. Végül a feltételességi rendeletet megerősítő 2022-es C-156/21 C-157/21 ítéletek egyértelművé tették, hogy az EUSZ 7. cikk nem kizárólagos, és hogy az unió az EUSZ 2. cikkben foglalt értékeket más, hatáskörhöz kötött eszközökkel is védheti (CJEU, 2018a; CJEU, 2018b; CJEU, 2019; CJEU, 2021a; CJEU, 2021b; CJEU, 2022a; CJEU, 2022b). 

A jogfejlődés fő vonulata így az EUSZ 2. cikk más normákon keresztül érvényesülő tartalmából vezet a C-769/22 ügyben önálló jogalapként való alkalmazásáig. A korábbi joggyakorlat többnyire úgy járt el, hogy az EUSZ 2. cikk értékeit részletesebb normákban, mindenekelőtt az EUSZ 19. cikkben vagy a Chartában konkretizálta, és azokon keresztül számonkérhetővé tette. A C‑769/22 nem szakít teljesen ezzel a módszerrel, de fontos lépést tesz afelé, hogy a Bíróság az EUSZ 2. cikket ne pusztán háttérnormaként, hanem önálló jogsértési alapként is használja. A döntés tehát nem előzmények nélkül teremt új jogot, hanem a meglévő jogi kereteket a közvetlenebb érvényesülés irányába alakítja (Rossi, 2025; Bonelli and Claes, 2023). 

Ugyanebből a szempontból érthető az EUSZ 7. cikk és a kötelezettségszegési eljárás viszonya is. A 2022-es feltételességi ítéletekben a Bíróság világossá tette, hogy az EUSZ 7. cikk és a feltételességi mechanizmus eltérő célt követnek, eltérő tárggyal és eltérő következményekkel. Ez a gondolat a C‑769/22 ítélet mögött is ott áll: a 7. cikk politikai-szankcionáló mechanizmus, míg a kötelezettségszegési eljárás az uniós jog konkrét megsértésének bírói megállapítására szolgál. Az EUSZ 2. cikk megsértésének megállapítása tehát nem a 7. cikk megkerülését jelenti, hanem annak felismerését, hogy az uniós értékek védelme többcsatornás rendszerben valósul meg: politikai, költségvetési, ellenőrzési és bírósági eszközök együttes alkalmazásával. (CJEU, 2022a; CJEU, 2022b; European Commission, 2022). 

Az Európai Unió Bíróságának legfontosabb jogállamisági ítéletei

Az ítéletek sora azt szemlélteti, hogy a C‑769/22 ítélet nem elszigetelten született „nagy ugrás”, hanem egy fokozatos, lépcsőzetes alkotmányosodási folyamat csúcspontja, amelyben az uniós értékek előbb az igazságszolgáltatási függetlenség, majd a költségvetési feltételesség, végül az egyenlőség és emberi méltóság területén váltak peresíthetővé (Scheppele, Kochenov and Grabowska-Moroz, 2020; Rossi, 2025; Fisicaro, 2022). 

Hatáskör, LGBTIQ-jogok és az uniós alkotmányos fejlődés dilemmái

Az ügy LGBTIQ-dimenziója nem csupán kísérő jelenség, hanem az ügy érdemi szerkezetének meghatározó eleme. A Bíróság nem pusztán azt mondta ki, hogy a vitatott szabályozás az egyenlő bánásmódot sérti, hanem azt, hogy bizonyos személyeket és életformákat a pluralista társadalomban eleve gyanús, veszélyes kategóriaként kezel. A döntés az LGBTIQ‑jogok uniós védelmét nem a klasszikus magánjogi vagy családjogi jogviszonyok felől közelíti meg, hanem személyes identitáshoz és az emberi méltósághoz kapcsolódó szempontból. Az ügy központi kérdése nem az, hogy az uniós jog milyen mértékben „kedvez” egy kisebbségnek, hanem az, hogy a tagállami jogalkotás jogilag leértékelhet-e egy társadalmi csoportot, és a nyilvános térből részben kiszoríthatja-e annak láthatóságát. A Bíróság által alkalmazott megközelítés összhangban áll a Bizottság LGBTIQ egyenlőségi és gyermekjogi stratégiájával, amelyek az egyenlőség, a diszkrimináció tilalma és a gyermekek jogainak összehangolt védelmét hangsúlyozzák. Másképpen fogalmazva: a gyermekek védelme nem fordítható át az LGBTIQ‑személyek jogfosztásának normatív nyelvére (European Commission, 2020; European Commission, 2021; CJEU, 2026). 

Ezen a ponton a hatáskörök elhatárolásának kérdése kerül előtérbe. Az egyik kritikai álláspont szerint az EUSZ 2. cikk önálló bírói érvényesítése könnyen vezethet de facto hatáskör-bővüléshez: a Bíróság általános alkotmányos felügyeleti fórummá válhat a tagállami közjog fölött. A C‑769/22 ítélet olvasata szerint azonban a hatáskörbővülés csak részben érvényesül. A döntés valóban kiterjeszti a bírói ellenőrzés lehetőségét, de ezt a kialakult ítélkezési gyakorlat keretei között teszi. Az ügy szorosan kapcsolódott a szolgáltatási szabadsághoz, az elektronikus kereskedelmi és médiaszabályokhoz, a Charta alkalmazásához és a GDPR‑hoz, vagyis az uniós jog hatálya alá tartozott. Emellett a Bíróság nem egyszerűen valamely általános „rossz kormányzásra” mondta ki az EUSZ 2. cikk sérelmét, hanem egy „összehangolt diszkriminatív intézkedéscsomagra”, amelynek sérelme nyilvánvaló és különösen súlyos volt. Ebből következik – ezt már értelmező következtetésként kell megfogalmazni –, hogy a döntés nem nyit korlátlan utat bármely vitatott tagállami közpolitika EUSZ 2. cikk alá vonásához, hanem magas küszöböt állít fel: rendszeres, koherens, súlyos és uniós jogba ágyazott sérelem kell hozzá (CJEU, 2026; Bonelli and Claes, 2023). 

Mégis, normatív értelemben a Bíróság az uniós értékeknek alkotmányos jelentést ad. A Bíróság nem szerződésmódosítás útján, hanem ítélkezési úton teszi az EUSZ 2. cikket a tagállami többségi döntéshozatal számára is számon kérhetővé. A bírói gyakorlat által formált alkotmányos fejlődés itt nem puszta szófordulat: az uniós alkotmányos identitás tartalmát egy konkrét ügyön keresztül a bíróság fejti ki és kapcsolja össze a Charta jogaival, a belső piac szabadságaival és az uniós értékekkel. Ebben az értelemben a C‑769/22 ügy párhuzamba állítható az EUSZ 19. cikk körüli jogfejlődéssel: ahogy az ASJP és a lengyel ügyek a bírói függetlenséget az uniós jog szerkezeti követelményévé tették, úgy a C‑769/22 ügy az egyenlőség és emberi méltóság meghatározott minimumát teszi az uniós közjogi tagság tényleges feltételévé (von Bogdandy and Spieker, 2021; Schroeder, 2023; Groussot and Valera, 2026). 

Külön figyelmet érdemel a nemzeti identitásra alapított magyar védekezés elutasítása. A Bíróság szerint a nemzeti identitás védelme nem terjedhet odáig, hogy legitimálja az uniós alapértékek sérelmét. Ez a kifejezetten alkotmányos állítás kétségkívül erős és potenciálisan vitatható, de a döntés belső logikájából következik: ha az unió közös jogrendként kíván működni, akkor a tagsághoz tartoznia kell egy nem relativizálható minimum‑konszenzusnak az emberi méltóságról, egyenlőségről és a kisebbségek jogairól. Enélkül az EUSZ 2. cikk pusztán ceremoniális deklaráció maradna, amellyel szemben a tagállamok bármikor kulturális vagy szuverenitási alapú kivételt hivatkozhatnának (CJEU, 2026; Pech, 2022). 

Más tagállamok szempontjából a döntésnek kettős üzenete van. Egyrészt figyelmeztetés: az uniós bíróság a jövőben sem fogja kizárólag formai alapon megítélni a „gyermekvédelemre”, „közerkölcsre”, „alkotmányos identitásra” vagy „közrendvédelemre” hivatkozó korlátozásokat, ha azok ténylegesen valamely kisebbség egyenlő jogállását bontják le. Másrészt azonban a döntés bizonyos fokú megnyugvást is ad a kompetenciahatárok miatt aggódóknak: a marasztalás itt egy sor konkrét uniós jogi kapocshoz, valamint a sérelem kivételesen súlyos karakteréhez kötődött. Ezért a C‑769/22 precedens ugyan erős, de valószínűleg nem leegyszerűsített „általános erkölcsrendészeti” eszköz lesz, hanem rendkívüli helyzetekben alkalmazható alkotmányos korlát (Riedl, 2025; Bonelli and Claes, 2023). 

Végül itt kell hangsúlyozni a magyar hozzájárulás paradoxonát. Nem csupán arról van szó, hogy a magyar 2021-es törvény kiváltotta ezt a konkrét pert. Magyarország már a feltételességi rendelet megtámadásával is hozzájárult ahhoz, hogy a Bíróság pontosítsa: az uniós értékek védelme nem zárható be az EUSZ 7. cikk politikai mechanizmusába. A C‑769/22 ezt a folyamatot viszi tovább egy másik síkon: immár nem a költségvetési feltételesség, hanem a bírói jogvédelem és a kötelezettségszegési út oldaláról. Így Magyarország — akarva‑akaratlanul — valóban kikényszerítette azt az ítélkezési irányt, amelyen az uniós alapértékek a kodifikációból a bírói alkalmazás világába lépnek át (CJEU, 2022a; CJEU, 2026; Scheppele, Kochenov and Grabowska‑Moroz, 2020). 

Következtetés

A C‑769/22 ügy végső jelentősége abban ragadható meg, hogy az uniós jogállamiságot és értékvédelmet új szintre emeli: a Bíróság nem elégedett meg azzal, hogy az EUSZ 2. cikk a szerződésekben szerepel, hanem azt bírósági értékelési mércévé emelte. A döntés megmutatja, hogy a jogállamisági és alapjogi minimum nem merül ki intézményi vagy szövegszerű formákban. Ha egy tagállami norma a működése, előfeltevése és társadalmi hatása révén egy meghatározott csoportot a pluralista közösségből részben kizár, és ezzel nyilvánvalóan, különösen súlyosan sérti az emberi méltóság, egyenlőség és emberi jogok tiszteletét, akkor az uniós bírósági gyakorlat szerint immár nemcsak konkrét chartajogok vagy piaci szabadságok, hanem maga az uniós alkotmányos értékrend is sérül (CJEU, 2026). 

Ebből fakad a döntés legmélyebb üzenete az uniós jogfejlődés számára. A jogállamisági kritériumoknak nemcsak kodifikálva kell létezniük, hanem az ítélkezési gyakorlatban is jelen kell lenniük; különben az EUSZ 2. cikk politikailag hivatkozható, de jogilag kiüresedett formula marad. A C‑769/22 ügy jelentősége úgy is megragadható, hogy a jogállamiság az uniós jogban egyre kevésbé csak a bíróságok intézményi függetlenségéről szól, és egyre inkább az uniós jogrendben élő személyek egyenlőségének, méltóságának és nyilvános megjelenésének védelmét is jelenti. A kodifikáció tehát szükséges, de nem elégséges, a tényleges normatív erőt a bírói alkalmazás adja meg (von Bogdandy and Spieker, 2021; Rossi, 2025; Schroeder, 2023). 

Ebben az értelemben a C‑769/22 egyszerre ítélet Magyarországról és egyben állásfoglalás az uniós alkotmányos fejlődés állapotáról. Magyarországgal szemben azért, mert világosan kijelöli a normatív határokat az LGBTIQ‑személyek megbélyegzésével szemben. Az unió számára pedig azért, mert kimondja: a közös jogrend identitása csak akkor tartható fenn, ha a szerződéses értékek peresíthetők és alkalmazhatók maradnak. A magyar intézkedések tehát nemcsak konfliktust generáltak, hanem kikényszerítették azt is, hogy a Bíróság az uniós értékeket valódi, működő joggá formálja. Ez a döntés ezért nem mellékág, hanem az uniós alkotmányos önvédelem egyik új alappillére (Bonelli and Claes, 2023; Scheppele, Kochenov and Grabowska‑Moroz, 2020; CJEU, 2026). 

FELHASZNÁLT IRODALOM

Elsődleges források

• Court of Justice of the European Union (2026) Judgment of 21 April 2026, Case C-769/22, Commission v Hungary (Values of the Union). Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2025) Opinion of Advocate General Ćapeta of 5 June 2025, Case C-769/22, Commission v Hungary. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• European Commission (2022) Commission refers Hungary to the Court of Justice of the EU over infringement of LGBTIQ persons’ rights. IP/22/2689. Elérhető: https://ec.europa.eu/commission/presscorner (Letöltve: 2026. április 21.).
• European Commission (2020) Union of Equality: LGBTIQ Equality Strategy 2020–2025. COM(2020) 698 final. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• European Commission (2021) EU Strategy on the Rights of the Child. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• European Commission (2025) 2025 Rule of Law Report – Country Chapter on Hungary. SWD(2025) 917 final. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Treaty on European Union (consolidated version) (2016), Articles 2, 7, 19. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Charter of Fundamental Rights of the European Union (2016), különösen az 1., 7., 11. és 21. cikk. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Regulation (EU, Euratom) 2020/2092 on a general regime of conditionality for the protection of the Union budget. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2018a) Associação Sindical dos Juízes Portugueses, Case C-64/16. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2018b) Minister for Justice and Equality v LM, Case C-216/18 PPU. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2019) Commission v Poland, Case C-619/18. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2021a) Commission v Poland, Case C-791/19. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2021b) Repubblika, Case C-896/19. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2022a) Hungary v European Parliament and Council, Case C-156/21. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).
• Court of Justice of the European Union (2022b) Republic of Poland v European Parliament and Council, Case C-157/21. Elérhető: https://curia.europa.eu (Letöltve: 2026. április 21.).

Másodlagos források

• Bonelli, M. and Claes, M. (2023) ‘Crossing the Rubicon? The Commission’s use of Article 2 TEU in the infringement action on LGBTIQ+ rights in Hungary’, Maastricht Journal of European and Comparative Law, 30(1), pp. 3–14.
• Rossi, L.S. (2025) ‘“Concretised”, “Flanked”, or “Standalone”? Some Reflections on the Application of Article 2 TEU’, European Papers.
• Scheppele, K.L., Kochenov, D. and Grabowska-Moroz, B. (2020) ‘EU Values Are Law, after All: Enforcing EU Values through Systemic Infringement Actions’, Yearbook of European Law, 39, pp. 3–121.
• Schroeder, W. (2023) ‘The Rule of Law as a Constitutional Mandate for the EU’, Hague Journal on the Rule of Law, 15.
• von Bogdandy, A. and Spieker, L.D. (2021) ‘Defending Union Values in Judicial Proceedings’, in: Defending Checks and Balances in EU Member States.
• von Bogdandy, A. and Spieker, L.D. (2019) ‘Countering the Judicial Silencing of Critics: Article 2 TEU Values, Reverse Solange, and the Responsibilities of National Judges’, European Constitutional Law Review.
• Fisicaro, M. (2022) ‘Protection of the Rule of Law and “Competence Creep” via the Budget: The Court of Justice on the Legality of the Conditionality Regulation’, European Constitutional Law Review.
• Schuler, M. (2025) ‘Article 2 TEU as an Obligation to Take Preventive Action’, European Journal of Risk Regulation.
• Pech, L. (2022) ‘The Rule of Law as a Well-Established and Well-Defined Principle of EU Law’, Hague Journal on the Rule of Law.

Letölthető publikációk:

A jogállamiság fejlődése az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában: a C-769
	22 ügy (LGBTIQ-jogok) és Magyarország mint normaképző tényező	276 KB	PDF dokumentum	2026.04.22.