publikációk a közreadótól »

Az elképzelést hivatalosan elõször 1930 februárjában Schober osztrák kancellár berlini látogatásakor hozta szóba. Akkor abban állapodtak meg, hogy a vámunió kérdése tovább vizsgálandó, mielõtt konkrét tárgyalásokat kezdenének. Hiszen a genfi jegyzõkönyvek továbbra is érvényben voltak, s nem lehetett kétséges a nagyhatalmak – különösen Franciaország és néhány kelet-közép-európai ország – elutasító magatartása, ha a tervek idõ elõtt nyilvánosságra jutnának.

Fõleg Bülow német külügyi államtitkár azzal érvelt, hogy a vámunió hidat alkot a dunai államok felé a német nagyhatalmi pozíció kiépítésére. Kiindulópontként kihasználta néhány értékesítési nehézséggel küzdõ délkelet-európai ország agrár-vámkedvezmények iránti törekvését a német piacon. Úgy vélte, hogy éppen értékesítési gondjaik kényszerítik a térség országait a vámunióhoz való csatlakozásra. A belépési hullám olyan dinamikát váltana ki, amelyben a balti államok is gazdasági közeledésre törekednének a gazdasági blokk felé. Ilyen lépés pedig átkarolná Lengyelországot és feltehetõen engedményekre késztetné a keleti német határok ügyében. A nagy közép-európai gazdasági blokk végül Franciaországot is rákényszerítené, hogy tárgyalásokat kezdjen Németországgal hasonló tervezetekrõl.

A Külügyi Hivatalban 1930–1931-ben keringõ elképzelések egyértelmûen mutatták, hogy nem múltak feledésbe az elsõ világháború idejébõl származó régi Mitteleuropa-tervek, sõt éppen ellenkezõleg: a külpolitikai cselekvési szabadság visszaszerzése után – a rajnai övezet 1929. novemberi kiürítése – ezek új életre keltek.

A német–osztrák vámunió gondolatának szellemi atyja Richard Riedl követ volt, aki 1917-1918-ban a bécsi kereskedelmi minisztérium szekcióvezetõjeként rendkívül aktív szerepet töltött be a gazdaságilag egységes Közép-Európáról folyó tárgyalásokon, s különösen a salzburgi tanácskozásokon. 1927-ben a Langnamverein elnökségi ülésén a birodalmi német iparosokat emlékeztette – nagy tetszésnyilvánítás közepette – hazája kereskedelempolitikai jelentõségére a birodalom számára. Más gazdasági szövetségek is a vámunió jelentõségét vitatták a Délkelet-Európával folytatandó kereskedelemben.

A két ország vámuniós tárgyalásaira Schober osztrák kancellár tett javaslatot. Mivel a szakértõk 1930 nyarán megállapodtak a vámuniós szerzõdés alapjairól, Schober szeptember 11-én a Briand-terv genfi tárgyalásain kijelentette, hogy elsõsorban regionális megállapodásokkal kellene kezdeni Európa egyesítését. A részletes tárgyalások 1930–1931 fordulóján kezdõdtek, s Curtius német külügyminiszter 1931. március 3–5-i látogatásával zárultak. A két ország külügyminisztere elõtte megszondázta a nemzetközi külpolitikai légkört, de diplomáciai kirendeltségeiktõl nem kaptak semmiféle figyelmeztetést.

Az 1931. március 19-én meghirdetett német–osztrák vámuniós tervezet a két ország önálló gazdaságpolitikáját és autonóm vámigazgatását helyezte kilátásba. A nemzetközi szokásjog szerint ezzel megsértették a kereskedelmi szerzõdésekben szokásos legnagyobb kedvezmény záradékát, illetve az Ausztriára vonatkozó határozatok végrehajtását. A vámunió tervezete Franciaország, Csehszlovákia és Olaszország kollektív fellépését váltotta ki. Nagy-Britannia visszafogottan reagált és a jogi helyzet tisztázását helyezte kilátásba a Népszövetség keretén belül. Végül a két ország visszavonta vámuniós tervezetét, amelyet hágai döntõbíróság 8:7 arányban összeegyeztethetetlennek ítélt a St. Germain-i szerzõdéssel és az 1922. szeptember 9-i elsõ genfi jegyzõkönyvvel.

A dokumentumot  újra közreadja Németh István.

Forrás:

Gratz Gusztáv: A német-osztrák vámunió kérdéséhez. Magyarország Közép-európai Intézete, 1931, Budapest. 23–26. (Tollas Gábor fordítása)

Letölthető publikációk:

A-nemet-osztrak-vamunio-terve

354 KB

PDF dokumentum

2013.02.09.