publikációk a közreadótól »

Kuba vezetői a disznó-öböli inváziós kísérlet (1961) visszaverése után még inkább aggódtak, hogy hamarosan esetleg az Egyesült Államok hadserege támadja meg az országot. Egyetértettek Moszkvával abban, hogy szovjet atomrakéták odatelepítésével lehetne megvédeni Kubát. 1962 júliusában kubai katonai delegáció látogatott Moszkvába, amelyet a kubai védelmi tárca vezetője Raúl Castro (Fidel Castro öccse) vezetett. A titkos tárgyalások során döntöttek arról, hogy a Kubát érő amerikai fenyegetés elhárítására közepes hatótávolságú rakétabázisokat és atomrakétákat telepítenek a karibi szigetországba. A Varsói Szerződés országainak tengeri szállító-kapacitásait mozgósító „hajóhíd” első hajója július 26-án futott be Havanna kikötőjébe és kezdte meg a nukleáris rakéták telepítését, amelyek 7–8 perc alatt elérhették volna az Egyesült Államok keleti partjának nagyvárosait. Az amerikai légi felderítés figyelemmel kísérte a sűrűsödő szovjet hajóforgalmat, azonban csupán október közepére vált egyértelművé, hogy a Szovjetunió támadó rakétákat szállít Kubába – ilyeneket Moszkva addig nem telepített a Szovjetunió határain kívülre. A hírszerzés október 16-án tájékoztatta a rakétákról Kennedy elnököt, aki a katonai vezetőkkel történő egyeztetések után, október 22-én, esti televíziós beszédében tájékoztatta a közvéleményt a kialakult válságról. Kennedy ugyanitt jelentette be, hogy válaszlépésként – az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) támogatásával – október 24-én 500 km sugarú körben tengeri blokádot vonnak a szigetország köré annak érdekében, hogy megakadályozzák további fegyverek szállítását Kubába. A konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében Kennedy elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár többszöri üzenetváltást folytatott, amelynek eredményeképpen Moszkva beleegyezett a szovjet rakéták Kubából történő kivonására. Washington cserébe ígéretet tett arra, hogy beszünteti a blokádot, nem intéz támadást a szigetország ellen, valamint hogy kivonja a Kreml rosszallását kiváltó amerikai rakétákat a Szovjetunióval határos, NATO-tag Törökországból. A rakétaválság következtében mindkét szuperhatalom belátta, hogy a nukleáris háború elkerülése közös érdek. Ennek nyomán a kubai rakétaválság elmúltával új korszak kezdődött a hidegháború történetében: az enyhülés periódusa. A Hruscsov-Kennedy üzenetváltás dokumentumait újraközli Horváth Dávid, a közlés forrása: Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945–1982. A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerződései. Budapest. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat könyvkiadó. 1985. 360–368. old

^{Hruscsov üzenete Kennedynek}

^{1962. október 26.}

Igen tisztelt Elnök Úr!

Nagy megelégedéssel fogadtam az Ön válaszát U Thantnak arra a javaslatára, hogy tegyünk lépéseket hajóink találkozásának meggátlására és így kerüljük el a jóvátehetetlen, végzetes következményeket. Ez az Ön részéről tett ésszerű lépés megerősíti azt a véleményemet, hogy Ön szívén viseli a béke fenntartását. Ezt megelégedéssel állapítom meg.

Már elmondtam, hogy népünk, kormányunk és én magam mint a Minisztertanács elnöke azon fáradozunk, hogy országunk fejlődjék és méltó helyet foglaljon el a világ népei között a gazdasági versenyben, a kultúra, a művészetek fejlesztésében, a nép jólétének emelésében. Ez a verseny legnemesebb és szükséges célja, és mind a győztes, mind a legyőzött csak jól jár, mert ez a békét és azoknak az eszközöknek a gyarapítását jelenti, amelyek az ember életéhez és boldogságához szükségesek.

Nyilatkozatában Ön kijelentette, a fő cél nem csupán az, hogy megegyezzünk és lépéseket tegyünk hajóink találkozásának meggátlására és így annak megakadályozására, hogy elmélyüljön a válság, amelynek nyomán az ilyen összetűzésből kipattanhat a háborús konfliktus szikrája, ami után már minden tárgyalás feleslegessé válik, mert már csak erők, más törvények kezdenek hatni, a háború törvényei. Én egyetértek Önnel abban, hogy ez csak az első lépés. A fő dolog az, hogy rendezni és stabilizálni kell a helyzetet az államok, a népek között.

Megértem, Elnök Úr, az Ön aggodalmát az Egyesült Államok biztonságát illetően, mert ez az elnök elsőrendű kötelessége. Ámde, ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak bennünket is, ugyanilyen kötelességek hárulnak rám is mint a szovjet Minisztertanács elnökére. Önt nyugtalanság tölti el amiatt, hogy mi fegyvereket küldtünk Kubának, hogy segítsünk megszilárdítani védelmi képességét. Igen, védelmi képességét, mert hiszen Kuba, akármilyen fegyverekkel rendelkezzék is, nem mérkőzhetik meg Önökkel, annyira különböző nagyságokról van itt szó - különösen, ha figyelembe vesszük a jelenlegi pusztító eszközöket. Célunk az volt és ma is az, hogy segítsük Kubát, és senki sem vonhatja kétségbe azon törekvésünk emberbaráti voltát, hogy Kuba békésen élhessen és fejlődhessék; miként népe akarja.

Ön biztosítani akarja országa biztonságát, és ez érthető. De Kuba is ugyanezt akarja: minden ország gondoskodni kíván saját biztonságáról. De akkor hogyan értékeljük mi, a Szovjetunió azt, hogy Önök katonai támaszpontokkal vették körül a Szovjetuniót és szövetségeseinket, a szó szoros értelmében a katonai támaszpontok gyűrűjét építették ki országunk körül, és elhelyezték ott rakétafegyvereiket. Ez nem titok, felelős amerikai személyiségek tüntetően beszélnek erről. Az Önök rakétái ott vannak Angliában, Olaszországban és ellenünk irányulnak. Ott vannak az Önök rakétái Törökországban is.

Önt nyugtalanítja Kuba. Azt mondja Ön, azért nyugtalanítja, mert Kuba 90 tengeri mérföldre fekszik az Amerikai Egyesült Államok partjaitól. Viszont Törökország mellettünk terül el, a szovjet és török határőrök ott járnak egymás mellett és látják egymást. Ön úgy véli, hogy joga van biztonságot követelni saját országának és követelni azoknak a fegyvereknek az eltávolítását, amelyeket Ön támadónak nevez. Ugyanakkor Ön nem ismeri el a mi jogunkat erre.

Ön ugyanis Törökországban, közvetlen közelünkben olyan pusztító rakétafegyvert helyezett el, amelyet Ön támadó fegyvernek nevez. Hogyan lehetne ilyen körülmények között azt elismerni, hogy katonai vonatkozásban egyenlő lehetőségeink vannak, amikor nagy államaink között ilyen egyenlőtlenség áll fenn? Ehhez semmiképpen sem lehet hozzájárulni.

Helyes dolog az, elnök úr, hogy Ön hozzájárul ahhoz, hogy képviselőink találkozzanak és tárgyalásokba kezdjenek U Thant úrnak, az ENSZ ügyvezető főtitkárának közreműködésével. Ő tehát valamilyen formában elvállalja a közvetítő szerepét, és mi úgy véljük, hogy meg tud birkózni ezzel a felelős küldetéssel, ha az ebben a konfliktusban érintett minden fél jóakaratot tanúsít.

Úgy gondolom, hogy gyorsan véget lehetne vetni a konfliktusnak és normalizálni a helyzetet, és akkor az emberek megkönnyebbülten lélegeznének fel, látva, hogy azok az állami vezetők, akikre a felelősség hárul, józan ésszel gondolkodnak, tudatában vannak felelősségüknek, meg tudják oldani a bonyolult problémákat és nem engedik a dolgokat a háború katasztrófájáig jutni.

Ennélfogva javasolom: mi hajlandók vagyunk kivonni Kubából azokat a fegyvereket, melyeket Ön támadó fegyvereknek tart. Készek vagyunk ezt megtenni és erről bejelentést tenni az ENSZ-ben. Az Önök képviselői pedig azt jelentsék be, hogy az Egyesült Államok a maga részéről, tekintetbe véve a szovjet állam aggodalmát, kivonja a maga hasonló eszközeit Törökországból. Egyezzünk meg hát, hogy ennek végrehajtására milyen határidőt szabjunk meg egymásnak.

Ennek megtörténte után pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa által megbízott személyek a helyszínen ellenőrizhetnék a vállalt kötelezettségek teljesítését. Természetesen a kubai és a török kormány részéről engedély kell ahhoz, hogy ezek a megbízottak országukba utazzanak és ellenőrizzék annak a kötelezettségnek a teljesítését, amelyet mindegyik fél magára vállal. Nyilvánvalóan az lenne a legjobb, ha ezek a megbízottak élveznék a Biztonsági Tanács és a mi - az Egyesült Államok és a Szovjetunió -, valamint Törökország és Kuba bizalmát is. Úgy gondolom, hogy nyilván nem ütközik nehézségbe olyan személyek kiválasztása, akik élvezik az összes érdekelt felek bizalmát és megbecsülését.

Mi magunkra vállaljuk ezt a kötelezettséget azért, hogy kielégítsük és reménnyel töltsük el Kuba és Törökország népét, erősítsük a biztonságukba vetett bizalmukat és a Biztonsági Tanácsban nyilatkozatot teszünk, hogy a szovjet kormány ünnepélyesen megígéri, tiszteletben tartja Törökország határai sérthetetlenségét és szuverenitását, nem avatkozik belügyeibe, nem hatol be Törökországba, nem engedi át a maga területét ilyen behatolás céljait szolgáló felvonulásra, és visszatartja azokat is; akik a Szovjetunió területéről vagy Törökországgal szomszédos más államok területéről Törökország ellen agresszió végrehajtására gondolnának. Az amerikai kormány a maga részéről a Biztonsági Tanácsban ugyanilyen nyilatkozatot tegyen Kubával kapcsolatban. Jelentse ki, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja Kuba határainak sérthetetlenségét, Kuba szuverenitását; kötelezi magát, hogy nem avatkozik belügyeibe, maga nem hatol be Kubába, és területét sem engedi át Kubába való behatolás céljait szolgáló felvonulásra, hasonlóképpen feltartóztatja azokat, akik az Egyesült Államok, vagy Kubával szomszédos államok területéről Kuba ellen agresszió végrehajtására gondolnának.

Természetesen ehhez az szükséges, hogy megegyezzünk egymással és valamilyen határidőt tűzzünk ki. Egyezzünk meg tehát valamilyen határidőben, de ne halogassuk a dolgot, két-három hétről vagy legfeljebb egy hónapról lehet szó.

A Kubában levő eszközök, amelyekről Ön beszél, és amelyek, mint Ön mondotta, nyugtalanítják Önöket, szovjet tisztek kezében vannak. Ennélfogva kizárt dolog az, hogy ezeket az eszközöket esetleg az Amerikai Egyesült Államok kárára használják fel. Ezek az eszközök a kubai kormány kérésére és kizárólag védelmi célokból vannak Kubában. Ha tehát nem történik behatolás Kubába, vagy nem éri támadás a Szovjetuniót vagy más szövetségeseinket, akkor, természetesen, ezek az eszközök senkit sem fenyegetnek sem ma, sem a jövőben, hiszen nem támadó célokra szolgálnak.

Ha Ön, elnök úr, egyetért javaslatommal, akkor elküldjük képviselőinket New Yorkba, az ENSZ-be, és kimerítő utasításokkal látjuk el őket, hogy minél gyorsabban megtörténjék a megegyezés. Ha Ön szintén kiszemeli embereit és megadja nekik a megfelelő utasításokat, akkor ezt a kérdést gyorsan meg lehet majd oldani.

Miért szeretném én ezt? Azért, mert az egész világ izgalomban van, és észszerű cselekedeteket vár tőlünk. Minden nép számára a legnagyobb öröm lenne, ha bejelenthetnénk megegyezésünket, a konfliktus gyökeres felszámolását. Nagy jelentőséget tulajdonítok a megegyezésnek, mert jó alapul szolgálhatna, és a többi között megkönnyíthetné a megegyezést az atomfegyver- kísérletek eltiltásáról is. Az atomfegyver-kísérletek kérdését a szóban forgó problémával párhuzamosan lehetne megoldani, nem kötve össze egyiket a másikkal, mert különböző kérdésekről van szó. Fontos azonban, hogy megszülessék a megegyezés mind a két kérdésről, és ezzel szép ajándékot adjunk az embereknek, megörvendeztessük őket annak a hírével is, hogy létrejött a megegyezés a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről, és így nem fertőződik többé a légkör. A mi és az Önök álláspontja e kérdésben igen közel áll egymáshoz.

Mindez jó indítékot adhatna ahhoz, hogy megkeressük a kölcsönösen elfogadható megegyezést a többi vitás kérdésben is, amelyekre vonatkozólag közöttünk és Önök között eszmecsere folyik. Ezek a kérdések még nincsenek megoldva, de halaszthatatlan rendezésre várnak, ami megtisztítaná a nemzetközi légkört. Mi készen állunk erre.

Íme, Elnök úr, ezek az én javaslataim. Fogadja nagyrabecsülésemet:

N. Sz. Hruscsov

_{Kennedy válasza Hruscsov üzenetére}

_{1962. október 27.}

Nagy figyelemmel olvastam az Ön október 26-i levelét, és örömmel üdvözlöm azt a kijelentését, hogy a probléma gyors megoldására kíván törekedni. A legelső dolog azonban az, hogy a Kubában levő offenzív rakétatámaszpontok megszüntetésén fáradozzunk, továbbá, hogy hatékony ENSZ-intézkedések kíséretében hadműveleti felhasználásra alkalmatlanná tegyék mindazokat a fegyverrendszereket Kubában, amelyek offenzív célokra felhasználhatók.

Abból a feltevésből kiindulva, hogy ez gyorsan megtörténik, olyan utasításokat adtam New York-i megbízottaimnak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy e hét végén - az ügyvezető főtitkárral és az Ön megbízottjával együttműködve - intézkedéseket dolgozzanak ki a kubai probléma állandó jellegű megoldására az Ön október 26-i levelében javasoltak szerint. Ha helyesen értelmezem az Ön levelét, akkor javaslatainak kulcsfontosságú pontjai - amelyek általában elfogadhatóknak tűnnek - a következők:

l. Ön hajlandó lenne eltávolítani ezeket a fegyverrendszereket Kubából megfelelő ENSZ-megfigyelés és ellenőrzés mellett, és kellő biztosítékokkal hajlandó lenne kötelezettséget vállalni arra, hogy megszünteti ilyen fegyverrendszerek további bevitelét Kubába.

2. Mi a magunk részéről beleegyeznénk megfelelő rendelkezések meghozatalába az ENSZ-en keresztül, hogy biztosítható legyen az alábbi kötelezettségek folyamatos teljesítése:

a)  az érvényben levő vesztegzár-rendelkezések gyors megszüntetése;

b)  annak szavatolása, hogy nem éri támadás Kubát.

Meggyőződésem, hogy a nyugati félteke más országai is hajlandók lennének hasonlóképpen eljárni.

Ha Ön hasonló utasításokat ad megbízottjának, akkor nincs ok arra, hogy ne legyünk képesek kidolgozni ezeket az intézkedéseket, és néhány napon belül közölni őket a világgal. Az a hatás, amelyeket a probléma ilyen rendezése a nemzetközi feszültség enyhítése terén kifejtene; lehetővé tenné számunkra, hogy általánosabb elrendezés felé haladjunk „más fegyverzetek” tekintetében, amint ezt Ön a második levelében javasolta.

J. F. Kennedy

_{Hruscsov üzenete Kennedynek}

_{1962. október 28.}

Tisztelt Elnök Úr!

Megkaptam 1962. október 27-i üzenetét. Hálámat és köszönetemet nyilvánítom mértéktartásáért, megértéséért és azért, hogy tudatában van, milyen felelősség hárul Önre a világbéke megőrzésével kapcsolatban. Jól megértem aggodalmát és az Egyesült Államok népének aggodalmát; minthogy az Ön által támadónak minősített fegyverek valóban szörnyű fegyverek. Ön is és én is tudom, hogy milyen fegyverek ezek.

A veszélyes konfliktus gyorsabb felszámolása, a béke ügyének szolgálata érdekében, annak érdekében, hogy bizakodással töltsük el a békére vágyó népeket, és megnyugtassuk Amerika népét, amely - bizonyos vagyok benne - éppen annyira óhajtja a békét, mint a Szovjetunió népei, a szovjet kormány azokon a korábban kiadott utasításokon túlmenően, amelyek az Ön által „támadónak” nevezett fegyverek elhelyezésére szolgáló létesítményeken folyó további munka leállítására vonatkoztak, új rendelkezést adott ki e berendezések leszerelésére, becsomagolására és a Szovjetunióba történő visszaszállítására.

Elnök Úr, újból meg szeretném ismételni, amit korábbi leveleimben Önnek írtam, vagyis, hogy a Szovjetunió azért nyújtott gazdasági segítséget a Kubai Köztársaság kormányának és azért bocsátott rendelkezésére fegyvereket, mert a kubai népet állandóan fenyegeti a hazája elleni invázió.

Havanna lövetése egy kalózhajóról történt. Azt mondják, hogy a felelőtlen kubai emigránsok lőtték Havannát. Lehetséges, hogy ez így is van. Azonban felvetődik a kérdés: honnan lőttek?

Végül is ezek a kubaiak emigránsok akiknek nem áll rendelkezésükre terület és nincs megfelelő eszközük katonai akciók végrehajtására. Így valaki a kezükbe adta azokat a fegyvereket, amelyekre szükségük volt Havanna lövetéséhez és a Karib-tenger térségében, kubai területi vizeken elkövetett kalózcselekményeik végrehajtásához.

Napjainkban elképzelhetetlen, hogy egy kalózhajó észrevétlenül haladhasson, főképpen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Karib-tenger telve van amerikai hajókkal, amelyekről mindent láttak és észleltek. Ilyen körülmények között kalózhajók szabadon mozognak Kuba körül, lövik Kubát és kalóztámadásokat hajtanak végre békés szállítóhajók ellen. Ismeretes az is, hogy egy angol teherhajót is lőttek.

Röviden szólva, Kuba állandóan olyan agresszív erők fenyegetése alatt állott, amelyek nem titkolták, hogy támadást szándékoznak intézni Kuba területe ellen.

A kubai nép életét a saját érdekében szeretné felépíteni, külső beavatkozás nélkül. Önnek ebben igaza van, és ezért a kubaiak nem hibáztathatók, amiért saját országuk urai akarnak lenni, élvezni akarják munkájuk gyümölcseit. A Kuba inváziójával való fenyegetőzés és mindazok a többi kalandok, amelyek célja feszültséget teremteni Kuba körül, arra szolgálnak, hogy bizonytalanságot keltsenek a kubai népben, megfélemlítsék és megakadályozzák, hogy a kubai nép nyugodtan, zavartalanul építhesse új életét.

Elnök Úr, ismét világosan meg kívánom mondani, hogy mindezzel kapcsolatban nem lehetünk közömbösek. A szovjet kormány úgy döntött, hogy védelmi eszközökkel segíti Kubát az agresszióval szemben, kizárólag védelmi célokat szolgáló eszközökkel.

Mi Kubában védelmi célokat szolgáló eszközöket szereltünk fel, amelyeket Ön támadónak nevez. Mi ezeket abból a célból szereltük fel ott, hogy ne kövessenek el támadást Kuba ellen, hogy ne következhessenek be váratlan akciók.

Méltányolom és bizalommal fogadom az 1962. október 27-i üzenetében foglalt nyilatkozatot, amely szerint nem intéznek támadást Kuba ellen, nem következik be invázió sem az Egyesült Államok, sem a nyugati félteke más országai részéről, mint azt Ön üzenetében hangsúlyozta. Tekintettel erre, azok az indokok, amelyek arra késztettek bennünket, hogy ilyen természetű segítséget nyújtsunk Kubának, többé nem állnak fenn.

Ezért utasítást adtunk tisztjeinknek - ezek az eszközök, mint már kijelentettem, szovjet tisztek kezében vannak -, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a nevezett létesítmények építésének leállítására, szereljék le őket és szállítsák vissza a Szovjetunióba.

Mint már mondottam Önnek, október 27-i levelemben, egyetértünk Önökkel, folytassunk tárgyalásokat arról, hogy az ENSZ képviselői meggyőződhessenek ezeknek az eszközöknek a leszereléséről.

Ily módon, az Önök által adott biztosítékok és a mi leszerelési parancsunk alapján úgy tűnik, megvannak az összes szükséges feltételek a felmerült konfliktus likvidálására.

Megelégedéssel nyugtázom, hogy Ön válaszolt arra irányuló óhajomra, hogy az említett veszélyes helyzetet fel kell számolni, és ugyanakkor meg kell teremteni a feltételeket a nemzetközi helyzet átgondoltabb értékelésére. Ezt a helyzetet nagy veszélyek fenyegetik korunkban; a termonukleáris fegyverek, a rakétatechnika, az űrhajók, a globális rakéták és más halálos fegyverek korában. Minden nép érdeke a béke biztosítása.

Ezért nekünk, akik nagy bizalommal és felelősséggel vagyunk felruházva, nem szabad megengednünk a helyzet súlyosbodását, meg kell szüntetnünk a veszélyes helyzet táptalaját ott, ahol ilyen helyzet jön létre, amely súlyos következményekkel járhat a béke ügyére.

Ha Önnel együtt és más jóakaratú emberek segítségével sikerül elérnünk e feszült helyzet felszámolását, arról is gondoskodnunk kell, hogy ne merüljenek fel más olyan veszélyes konfliktusok, amelyek világméretű termonukleáris katasztrófába vezethetnek.

Végezetül szeretnénk a NATO és a Varsói Szerződés államai közötti rendezésről szólni, amiről Ön tesz említést. Mi beszéltünk erről nemrég, és készek vagyunk folytatni a véleménycserét Önnel erről a kérdésről, hogy ésszerű megoldást találjunk. Ugyancsak szeretném folytatni a véleménycserét az atom- és termonukleáris fegyverek betiltásáról, az általános leszerelésről és a nemzetközi feszültség enyhítésével kapcsolatos más kérdésekről.

Elnök Úr, én bízom az Ön nyilatkozatában, azonban vannak felelőtlen emberek, akik inváziót szeretnének indítani Kuba ellen, és ezáltal kirobbantani a háborút. Amikor mi gyakorlati lépéseket teszünk; bejelentjük, miközben ezt tesszük, biztosítani kívánjuk Kuba népét arról, hogy vele vagyunk és nem akarjuk felmenteni magunkat az alól a felelősség alól, hogy segítséget nyújtunk a kubai népnek.

Meg vagyok győződve arról, hogy minden nép, akárcsak Ön, Elnök Úr; helyesen fog érteni engem. Mi nem fenyegetőzünk. Mi csak a békét akarjuk. Országunk ma fellendülőben van: népünk békés munkájának gyümölcseit élvezi. Az emberek szédületes sikereket értek el az októberi forradalom óta, magas rendű anyagi és szellemi-kulturális kincseket teremtettek. Országunk felhasználta ezeket a kincseket, és tovább akarja fejleszteni sikereit, állhatatos munkájával további fejlődést óhajt biztosítani a béke és a társadalmi haladás útján.

(Hruscsov üzenetében itt emlékeztet arra, hogy 1960-ban, amikor az U2-es amerikai felderítő repülőgép megsértette a Szovjetunió határát és emiatt azt lelőtték, Kennedy elítélte az amerikai akciót. 1962. augusztusában egy U2-s amerikai repülőgép újabb határsértést követett el Szahalin térségében. Október 28-án egy amerikai felderítő repülőgép északon a Csukcs-félsziget térségében hatolt be a Szovjetunió területére. Hruscsov kéri Kennedyt, tegyen megfelelő intézkedéseket, hogy ne legyen ebből olyan provokáció, amely háború kirobbantására vezethet.)

Még egy óhajomat szeretném kifejezni. Természetesen ez a kubai nép ügye. Önök jelenleg nem tartanak fenn semmiféle diplomáciai kapcsolatot, de Kubában levő tisztjeinken keresztül olyan jelentéseim vannak, hogy amerikai repülőgépek végeznek repüléseket Kuba felett. Mi érdekeltek vagyunk abban, hogy egyáltalában ne legyen háború a világon, és hogy a kubai nép nyugodtan élhessen. Emellett Elnök Úr, nem titok, hogy embereink vannak Kubában.

A kubai kormányzattal való szerződésnek megfelelően tisztjeink és instruktoraink vannak ott, akik kiképzik a kubaiakat, főleg egyszerű emberek, szakértők: állattenyésztési, öntözési és talajjavítási szakértők, egyszerű munkások, traktorosok és mások. Aggódunk értük. Szeretném megkérni Önt, Elnök Úr arra, tartsa szem előtt, hogy a kubai légitér megsértése egy amerikai repülőgép által súlyos következményekkel járhat. S ha Ön nem akarja ezt, akkor nem volna szabad ürügyet szolgáltatni arra, hogy veszélyes helyzet jöhessen létre.

Most nagyon óvatosaknak kell lennünk, és nem szabad olyan lépéseket tennünk, amelyek nem a konfliktusban érintett államok védelmére szolgálnak, hanem valószínűleg csak növelik a nyugtalanságot; sőt, esetleg olyan provokációnak bizonyulnak, amely káros lépésre vezet. Következésképpen józanságot és bölcsességet kell tanúsítanunk, és tartózkodnunk kell az ilyen természetű lépésektől.

Mi értékeljük a békét, talán még jobban, mint a többi nép, mert átéltük a Hitler elleni szörnyű háborút, azonban népünk nem fog meghátrálni semmiféle megpróbáltatás elől. Népünk bízik kormányában, és mi biztosítjuk népünket és a világközvéleményt: a szovjet kormány nem fogja megengedni, hogy provokálják.

Ha azonban a provokátorok háborút robbantanak ki, nem bújhatnak ki a felelősség és ama súlyos következmények alól, amelyeket a háború okozna nekik. Bízunk azonban abban, hogy a józan ész diadalmaskodik, nem robban ki háború, és biztosítani fogják a népek békéjét és biztonságát.

U Thantnak, az ENSZ ügyvezető főtitkárának a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kuba képviselőivel folytatott jelenlegi tárgyalásával kapcsolatban a szovjet kormány New Yorkba küldte Kuznyecovot, a külügyminiszter első helyettesét, azzal a céllal, hogy segítse U Thant urat a jelenlegi veszélyes helyzet megszüntetésére irányuló nemes erőfeszítéseiben.

N. Sz. Hruscsov

_{Kennedy válasza Hruscsov üzenetére}

_{1962. október 28.}

Kedves Elnök Úr!

Azonnal válaszolok október 28-i rádióüzenetére, bár annak hivatalos szövegét még nem kaptam meg, mert nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy gyorsan haladhassunk előre a kubai válság rendezése felé. Úgy gondolom, hogy Ön és én, akiket oly súlyos felelősség terhel a béke fenntartásában, tudatában voltunk annak, hogy a fejlemények egy olyan ponthoz közeledtek, amelyen az események már nehezen lettek volna ellenőrizhetők. Ezért üdvözlöm ezt az üzenetet és fontos hozzájárulásnak tekintem a béke fenntartásához.

U Thant ügyvivő főtitkár kiváló fáradozásai nagymértékben megkönnyítették mindkettőnk feladatát. Úgy vélem, hogy levelem, amelyet október 27-én intéztem Önhöz, és az Ön mai válasza olyan szilárd kötelezettségvállalásokat tartalmaznak kormányaink részéről, amelyeket gyorsan végre kell hajtani. Remélem, hogy a szükséges intézkedéseket haladéktalanul meg lehet tenni az ENSZ-en keresztül, miként az Ön üzenete is mondja, hogy így az Egyesült Államok cserében hatálytalaníthassa a jelenleg érvényben levő blokádintézkedéseket. Már intézkedtem, hogy mindezekről a dolgokról jelentés tétessék az Amerikai Államok Szervezetének, amelynek tagjai ugyancsak mélyen óhajtják az igazi béke fenntartását a Karib-tenger térségében.

Ön utalt levelében arra, hogy egy amerikai repülőgép megsértette az Önök határát a Csukcs-félsziget térségében. Mint értesültem róla, ez a repülőgép, amely fegyvereket vagy fényképező felszerelést nem szállított, a légkör vizsgálatával volt megbízva az Önök atomrobbantási kísérleteivel kapcsolatban. Feladata az volt, hogy az alaszkai Eielson légitámaszpontról repüljön az Északi sarkig és térjen vissza. Amikor délre fordult, a pilóta komoly tévedést követett el a gép irányításában, és így szovjet terület fölé került. Azonnal sürgős segítséget kért nyílt rádióadás formájában a légi irányító szervektől, és így a legrövidebb úton visszairányították eredeti támaszpontjára. Sajnálom ezt az incidenst és intézkedni fogok, hogy minden elővigyázatossági intézkedést tegyenek meg, nehogy megismétlődhessék.

Elnök Úr! A mi két országunk előtt nagy, befejezetlen feladatok állnak, és tudom, hogy az Ön népe, éppen úgy, mint az Egyesült Államok népe, nem kíván mást, mint hogy dolgozhassék e feladatok teljesítésén, a háborútól való félelemtől mentesen. A modern tudomány és technika lehetővé tette számunkra, hogy a munkát messze gyümölcsözőbbé tehessük, mint amiről néhány évtizeddel ezelőtt akárcsak álmodhattak is. Egyetértek Önnel abban, hogy sürgősen rá kell irányítanunk figyelmünket a leszerelés problémájára, miként az az egész világ és ezenkívül bizonyos kritikus térségek szempontjából felmerül. Most talán, amikor eltávolodunk a veszélytől, együttesen valódi haladást érhetünk el ezen a létfontosságú területen. Úgy gondolom, az elsőbbséget azoknak a kérdéseknek kell biztosítanunk, amelyek az atomfegyvereknek a földön és a világűrben való szállításával vannak kapcsolatban, és egyben az atomrobbantási kísérletek betiltását célzó nagy erőfeszítéseknek. De keményen kell dolgoznunk annak tisztázásán is, vajon szélesebb körű leszerelési intézkedésekben is meg tudunk-e egyezni és rövid időn belül végre tudjuk-e hajtani azokat. Az USA kormánya hajlandó ezeket a kérdéseket sürgősen és építő szellemben megtárgyalni Genfben vagy másutt.

J. F. Kennedy