publikációk a szerzőtől »

„Naphta a jócselekedetek jámbor túlzásairól kezdett beszélni, amelyeket a középkor látott valaha, a fanatikus és odaadó betegápolás bámulatos eseteiről: királylányok csókolgatták bélpoklosok bűzhödt sebeit, szántszándékkal megfertőzték magukat leprával, és így keletkezett fekélyeiket rózsáknak nevezték; megitták a vizet, amellyel a betegek gennyező sebeit mosták, és utána kijelentették, hogy soha még semmi úgy nem ízlett nekik életükben. Settembrini hányingert mímelt. Nem is a képek és képzetek fizikai fertelme forgatja fel a gyomrát – mondotta –, hanem a tevékeny emberszeretetnek az a tébolyodott, torz felfogása, mely mindebből kiviláglik.” A Varázshegyből származó idézet jól példázza a 20. század felvilágosult társadalmainak értetlenségét a középkori vallásos megindultság és szenvedéskultusz vadhajtásaival szemben.  Jelen dolgozatban azt fogjuk vizsgálni, hogy a szenvedés kultuszát leginkább megélő kolostorokban a caritas ilyen irányú megnyilvánulása együtt járt-e a segíteni vágyás gyakorlatiasabb kifejeződéseivel a Velencei Köztársaságban. A dolgozat időbeli kerete a középkor utolsó századait öleli fel, és a korszak valamint a helyszín témánkhoz kapcsolódó, általános történeti tablóját veti össze a velencei Corpus Domini zárda krónikájának néhány vonatkozó megjegyzésével és hangnemével. Arra is keressük a választ a forrás alapján, hogy érzékelhetők-e a kolduló rendi kolostoralapítás szélesebb korabeli tendenciái a szövegben, illetve Velence hegemóniája tükröződik-e benne?

Letölthető publikációk:

Kegyesség és pragmatizmus – Domonkos rendházalapítás a Velencei Köztársaságban a 14. század végén

305 KB

PDF dokumentum

2020.12.19.