Az 1956-os forradalom és szabadságharc bukását követően, a szovjet intervenció hatására Magyarország nemzetközi diplomáciai elutasítással találta szembe magát. Az országot elutasító európai államok közé tartozott az Olasz Köztársaság is, amelynek vezetése Nagy Imre és társainak kivégzése (1958) miatt egyenesen a diplomáciai kapcsolatok megszakításán gondolkozott, és határozottan tette le voksát a magyar ügy mellett. Idővel azonban a „magyar kérdés” kezdett egyre kevésbé fontos lenni az olasz diplomácia számára. 1960 novemberére az olasz fővárosban működő magyar követségen a rezidentúra már pontos információkkal rendelkezett az olasz külügyminisztérium ezen kérdésben elfoglalt álláspontjáról: „[…] az olasz külügyminisztériumot nem érdekli a magyar kérdés, kezdeményező lépéseket ebben a kérdésben ők – és az olaszok – nem kívánnak tenni. Ha a kérdést mégis napirendre tűznék és szavazásra kerül a sor, akkor – mint szövetségesek – természetesen az Egyesült Államok álláspontja mellett szavaznának”. A magyar ENSZ-mandátum ügyében lebonyolított szavazásoknál lassan, de érezhetően folyamatosan módosultak az arányok a magyar kormány javára, így előrelátható volt, hogy csak idő kérdése és nemsokára már nem lesz meg a „magyar kérdés” napirenden tartásához szükséges kétharmados többség. A magyar ENSZ-mandátum függőben tartását szorgalmazó Egyesült Államok mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy javaslata esetleges leszavazásával kínos presztízsveszteség érje, a magyar kormányzat pedig belátta: korántsem másodrendű fontosságú, hogy az ENSZ-beli helyzetének rendezésével mikor áll helyre az ország nemzetközi cselekvőképessége. Nem maradt más megoldás, mint a magyar-amerikai viszonyok előzetes rendezése. 1962 őszén adták át az amerikai külügyminisztériumban a magyar ügyvivőnek azt a nem hivatalos emlékeztetőt, amely már tartalmazta az Egyesült Államok és Magyarország közötti megegyezés feltételeit. A pro memoria szerint az USA a forradalom miatt elítéltek és bebörtönzöttek szabadlábra helyezését kívánja. Cserében kezdeményezőleg lép majd föl a világszervezetben a magyar fél hátrányos helyzetének megszüntetése érdekében. Mind a magyar, mind az amerikai oldal tartotta szavát. Magyarországon az 1963. márciusi közkegyelmi rendelettel minden politikai elítélt amnesztiában részesült, az USA pedig tevőlegesen közreműködött abban – és ez Magyarország külpolitikai elszigeteltségének végét, a külpolitikai mozgástér bővülésének kezdetét jelentette –, hogy 1963 folyamán deklarálták azt az ENSZ-határozatot, amelynek értelmében többek között Magyarország ENSZ-tagságát is helyreállították. A bojkott végét jelezte az is, hogy ugyanebben az évben Nagy-Britannia, Franciaország és Belgium, 1964-ben pedig Svédország, Svájc és Kanada mellett az Olasz Köztársaság (1964. május 4.) is nagyköveti szintre emelte Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatát. |
