A szerződést az aláírása előtt nevezték „reformszerződés”-nek is; hivatalos neve: Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról. A lisszaboni szerződést 2007. december 13-án írták alá az EU-országok állam- és kormányfői az Európai Tanács lisszaboni ülésén. A szerződés aláírásával egyrészt lezárult az ún. alkotmányszerződés vagy már néven a római szerződés (2004) története: archívumba került ez a szerződés; másrészt lezárult az a több évig tartó tárgyalássorozat, amely az alkotmányszerződés francia és holland ratifikációjának elakadása (2005) nyomán kezdődött, és amely azt célozta, hogy megmentsék, ami a római szerződés kudarca után menthető. ■ A kiutat reménye az 1957. évi római szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmával Berlinben rendezett ünnepségeken jelent meg először határozottabban, majd a Giuliano Amato vezette csoport 2007. június 4-én bemutatta az általa átszerkesztett reformszerződést. (Az alkotmányszerződésnek 70 cikke volt és 63.000 szóból állt, az új szövegben már csak 48 cikk van és 12.800 szavas.) Az Európai Tanács brüsszeli ülése (2007. június 23.) jóváhagyta ezt a szöveget, az új alapszerződés javaslataként. Ezt követően, 2007. július 24-én Brüsszelben megnyílt az a kormányközi konferencia, amelynek feladata szerződés végleges szövegének kialakítása volt. Az eredmény 2007. október 2-ára született meg, a kormányközi konferenciát azonban hivatalosan az Európai Tanács október 18–19-i rendkívüli ülése zárta le, amely döntött a még nyitva maradt kérdésekben. (Nagyobb vitákra az Egyesült Királyság, Franciaország és Lengyelország álláspontja miatt került sor.) Végül is a szerződést 2007. december 13-én írták alá. A lisszaboni szerződés főszövegéhez csatolmányként számos jegyzőkönyv és nyilatkozat kapcsolódik. ■ A lisszaboni szerződés lényegében megőrzi az alkotmányszerződésben megfogalmazott új elemek többségét, de bizonyos módosításokkal. Egyebek mellett a lisszaboni szerződés nem egyetlen átfogó szerződés, mint az alkotmányszerződés volt, hanem a régi szerződések módosítása. A lisszaboni szerződés – miként az elnevezésében is olvasható – módosítja az Európai Unióról szóló szerződést és az Európai Közösségről szóló szerződést. Az előbbi megtartja az eredeti elnevezését, az utóbbié ellenben módosul Szerződés az Unió működéséről elnevezésre. Ezekhez kapcsolódik az Alapvető jogok chartája és az Euratom-szerződés. ■ A lisszaboni szerződésből kimaradt az alkotmány kifejezés, továbbá az alkotmány-jellegre történő utalások, az uniós jelképekre (a zászlóra, a himnuszra és a jelmondatra), valamint a közös valutára való utalás, és a szövegben az európai döntésekre és szabályozásokra vonatkozóan visszaért a régi terminusok használata, hasonlóképpen a biztonságpolitika vonatkozásában is. Néhány fő elem, ami megmaradt: (1) az állam- és kormányfőkből álló, félévente kétszer ülésező Európai Tanács két és fél évre választ elnököt, a megbízatás egyszer megújítható; (2) az Európai Bizottság „áramvonalasítása”: 2014. november 1-jétől a bizottság tagállamok számának kétharmadával megegyező számú tagból áll; (3) az Európai Bizottság alelnökségét ellátó és a külügyminiszteri tanácsban elnöklő uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kinevezése és külügyi szolgálat létrehozása;, (4) a minősített többségi szavazás kiterjesztése a miniszteri tanácsban 43 új területre; (5) a megerősített együttműködést megkönnyítő mechanizmus bevezetése; (6) az Európai Parlament törvényhozási hatalmának kiszélesítése: általánossá válik az együttdöntési eljárás, beleértve az éves uniós költségvetések elfogadását; (7) az EU és a tagállamok hatásköreinek egyértelmű elhatárolása; (8) az unió felruházása egységes jogi személyiséggel, a közös kül- és biztonságpolitika kormányközi jellegének megtartása; (9) egymillió aláírás összegyűjtésével az uniós polgárok kezdeményezhetik, hogy az Európai Bizottság jogszabályjavaslatot tegyen; (10) hivatkozás az EU kulturális, vallási és humanista örökségére és az értékek között „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak” tiszteletben tartására. ■ Ami változott: (1) az Alapvető jogok chartája nem része a szerződésnek, de ugyanolyan a jogi ereje; (2) a közösségi jog elsőbbségi elvének kimondása helyett egy csatolt nyilatkozat hivatkozik az Európai Bíróság esetjogára; (3) A miniszteri tanácsban a „kettős többséggel” való döntéshozatal csak 2014-ben lép hatályba, a rendszer egészében pedig csak 2017-ben; (4) lényegesen növekszik a nemzeti parlamentek szerepe; (5) a szerződés megfogalmazza meg először konkrétan, hogy a tagállamok kiléphetnek az EU-ból. ■ A lisszaboni szerződés azt követően léphet majd hatályba, ha mind a 27 EU-állam ratifikálja. Az egyes tagállamok maguk dönthetik el – az ország alkotmányos szabályaival összhangban –, hogy a ratifikációra népszavazás vagy parlamenti szavazás útján kerül-e sor. A cél az, hogy a ratifikációt követően a szerződés 2009. január 1-ig hatályba lépjen annak érdekében, hogy rendelkezéseit már a 2009 júniusában esedékes európai parlamenti választásokat megelőzően alkalmazni lehessen. A szerződés hatálybalépésig az EU működésének alapját a továbbiakban is a 2003-ban hatályba lépett nizzai szerződés jelenti mindaddig, amíg az EU-országok mindegyikében le nem zárul a ratifikációs folyamat. (Horváth Jenő)

A szerződés magyar nyelvű szövegét lásd

http://eur-lex.europa.eu/JOHtml.do?uri=OJ:C:2007:306:SOM:HU:HTNL