„A mai nap folyamán – tájékoztatja Kun Béla augusztus elsején Vlagyimir Iljics Lenint – Budapesten egy jobboldali szocialista kormány alakult, amelyben a diktatúrát ellenző szakszervezeti vezérek és a diktatúrában részt vett jobboldali szakszervezeti vezetők foglalnak helyet. Ezt a fordulatot részint hadseregünk bomlása, részint magának a munkásságnak diktatúraellenes magatartása okozta. Mikor ez történt, a helyzet olyan volt, hogy mindenféle harc a hamisítatlan, de sajnos vizenyős diktatúra fenntartásáért hiábavaló lett volna.”
2010 Magyarországán vélhetőleg nem sokan vannak azon a véleményen, hogy a Magyarországi Tanácsköztársaság vizenyős diktatúra lett volna. Ám bármilyen is volt ez a diktatúra, egy bizonyos: Magyarország 133 napon volt vezetője a bukás pillanatában véleményével teljes mértékben belesimul abba a magyar gondolkodási folyamatba, amelynek olyannyira jellemző sajátossága a belső okok mérhetetlen túlrajzolása, a sorsunknak többnyire alaposan befolyásoló, gyakorta eldöntő külső tényezők lebecsülése, nem ritkán figyelmen kívül hagyása.
Szakmai körökben ennek az ismerete – szerencsére – evidencia, ám azt a rendelkezésünkre álló jeles monográfiák, összefoglalások, tehát eredmények birtokában sem állíthatjuk, hogy a 20. századi magyar história sorsfordító időszakairól (így jelesen a mostani tanácskozásunk tárgyát képező 1918–1920 hónapjairól), azok minden lényeges vonatkozásáról konszenzuális, a további munkák által használt eredményekkel büszkélkedhetnénk.
Tanulmányomban főleg az augusztus eleji napok történéseivel kívánok foglalkozni.
|