pályakép » publikációk a közreadótól »

A magyar békeszerződés előkészítése a bolgár, a finn, az olasz és a román békeszerződésekkel együtt történt: A szerződés végleges szövege a párizsi békekonferencia után, a Külügyminiszterek Tanácsának 1946. november 4. és december 12. között megtartott New York-i ülésszakán készült el. A döntéseket – hasonlóképpen mint a másik négy legyőzött ország esetében az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió vitái és érdekütközései határozták meg.

A békeszerződés Magyarország második világháborús szerepe alapján bűntető jellegű volt. Elvei és a szerződés struktúrája a többi ország szerződéseihez hasonló.   

Az ország területe a trianoni status quóhoz képest három Pozsony környéki községgel (Horvátjárfalu, Dunacsuny, Oroszvár) csökkent. A határokon túli magyar nemzeti kisebbségek jogi védelmére ezúttal semmiféle részletes szabályozás nem született. Az első világháborút lezáró békerendszer a nemzeti kisebbségi kérdést nemzetközi jogi ügynek tekintette, és a kollektív nemzeti kisebbségi jogokat elismerte. A második világháborút lezáró békerendszer az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányába foglalt egyéni, emberi, politikai, állampolgári jogokat ismerte el, s arra kötelezte Magyarországot, hogy biztosítsa az emberi jogokat, a pluralista demokráciát. Az ezen túlmutató nemzeti kisebbségi jogokat nem szabályozták a nemzetiségi kérdés belügynek minősült.

A békeszerződés rendelkezett Magyarország jóvátételi kötelezettségeiről: nevezetesen 300 millió USD összegben, amelyet 1945-től számolva nyolc év alatt kellett kifizetni (árucikkekben: gépi felszerelés, folyami járművek, gabonaneműek és más áruk); 200 milliót a Szovjetuniónak, 70 millió dollárt Jugoszláviának, 30 milliót Csehszlovákiának. A békeszerződés azt is tartalmazta, hogy a szövetséges államok háborús kárt szenvedett polgárainak Magyarország kártérítést tartozik nyújtani.

A magyar szárazföldi hadsereg létszámát a békeszerződés 60 000-ben, a légierő létszámát 5000 főben állapította meg.

A szövetséges haderőkről a békeszerződés a következőképpen intézkedett: „A jelen szerződés életbe lépését követően minden szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországról vissza kell vonni, mindazonáltal a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”

A békeszerződést 1947. február 10-én Párizsban a Luxemburg-palotában a 21 győztes állam képviselői, magyar részről Gyöngyösi János külügyminiszter látta el kézjegyével.

A magyar minisztertanács 1947. május 16-án elfogadta el a békeszerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot, a nemzetgyűlés azt csak utólag vitatta meg. A javaslatot Mihályfi Ernő „megbízott” külügyminiszter június 11-én nyújtotta be a parlamentnek. A nemzetgyűlés a békeszerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot június 24. és július 2. között tárgyalta, július 2-án részleteiben is elfogadta azt.

A magyar békeszerződésről szóló 1947:XVIII. törvénycikket július 25-én hirdették ki. A békeszerződés eredeti nyelve orosz és angol volt. A Magyar Törvénytár a hivatalos magyar fordítást közölte. A békeszerződés azonban annak törvényerőre emelésével még nem lépett életbe. Az életbelépés feltétele az volt, hogy azt a Szövetséges és Társult Hatalmak megerősítsék, s a megerősítő okiratokat a Szovjetunió kormányánál helyezzék el. Ez 1947. szeptember 15-én történt meg. 1947. szeptember 15-ével hatályossá váltak a békeszerződés előírásai és kötelezettségei. Ezen a napon megszűnt a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság.

A békeszerződés szövege elérhető:

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában. In  1000 év törvényei

  http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8265

(Horváth Jenő)