pályakép » publikációk a szerzőtől »

Az 1911–1912. évi olasz–török háborúban Olaszország elfoglalta az Oszmán Birodalom líbiai tartományait, amelyeket a fasizmus idõszakában gyarmatává szervezte, majd a második világháború elõtti években a tengerparti országrészeket beillesztette Nagy-Olaszországba, a többi területet pedig az Olasz Birodalomba. A második világháború kitörése után Mussolini megnyitotta az afrikai frontot, Líbiából indította el hadseregét az Egyiptomban állomásozó brit erõk ellen (1940 nyarán). Meg sem akart állni Alexandriáig. A britek azonban ellenálltak, így Líbia elõbb felvonulási útvonallá, majd a tengelyhatalmak és a szövetségesek közötti küzdelem hadszínterévé változott.1943. január 23-án a britek elfoglalták Tripolit, az olaszok és a németek visszavonultak Tunéziába. Líbia területén 1943. január utolsó napjaiban ért véget a háború, és vele együtt de facto az olasz uralom is.

A háború jelentõs károkat okozott Líbiában. A Földközi-tenger partján futó, az Italo Balbo kormányzó idején épült mintegy kétezer km hosszú, az egyetlen európai értelmében vett országutat szétlõtt, lerobbant harckocsik, különféle szállítójármûvek, ágyúk, motorkerékpárok roncsai szegélyezték, maga az út is tönkrement. Az olaszok által létrehozott infrastruktúra többi része is szinte teljesen megsemmisült, különösen a harcok fõ színterén, az ország keleti felében, Kireneikában. Ott a városok a bombázások nyomán romhalmazzá változtak (Bengázi több mint ezer légitámadást élt át), nem mûködtek a vízvezetékrendszerek, megszûnt az áramszolgáltatás. Az olasz hadsereg visszavonulásával Kireneikából még sikerült evakuálni a telepeseket, gazdátlanul maradt házaik és földjeik azonban lepusztultak. Az olasz orvosok, kereskedõk és szakmunkások egy része is otthagyta Líbiát. A legelõkre, a kutak körüli zöld foltokra csak fokozatosan tértek vissza a háború alatt megfogyatkozott kecskecsordáikkal a líbiai nomád pásztorok.

 A háború és az olasz közigazgatás összeomlása nyomán kialakult káoszban – amely mindenütt és mindenkor megjelenik a hasonló helyzetekben – a líbiai állapotok viszonylag békésnek voltak mondhatók. Természetesen, voltak fosztogatások, rablások, sõt gyilkosságok is, de nem öltöttek tömeges méreteket. Még a városokban sem alakultak ki ismétlõdõ vagy elhúzódó erõszakos tömegmegmozdulások, bosszúhadjáratok az olaszok ellen, a zsidópogromok is kivételes jelenségnek számítottak. Azokat a britek viszonylag könnyen és gyorsan elfojtották, jellemzõen különösebb erõfeszítések nélkül is sikerült biztosítaniuk a közrendet.

Líbia hosszabbtávú sorsa a világháború vége után is bizonytalan maradt. És annak alakulásába a líbiaiak alig szólhattak bele.

Letölthető publikációk:

Libia_1945-1951

761 KB

PDF dokumentum

2013.12.18.