Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 KOMMENTÁR

HORVÁTH JENŐ

A pénznek nincs szaga?

 

A magyar egyetemeket és kutatóműhelyeket egyelőre aligha fenyegeti az a veszély, hogy kétes hírű külföldi magán-és állami támogatók hálójába kerülnek. Mégis, több szempontból is tanulságos lehet a London School of Economics esete, amelyről Kadhafi ezredes Líbiájának összeomlása kapcsán írnak az igényesebb olvasóknak szóló újságok.

London School of Economics (LSE) előkelő helyen szerepel a világ egyetemeinek toplistáján, brit egyetemek keretében működő oktató-kutató think tank-ek raglistáján szintén jól áll a Centre for the Study of Global Governance központ, amely az LSE egyik ilyen intézménye. De az egyetem és a központ nem ezért került a hírekbe, hanem azért, mert a tanárok és diákok egy része a napokban tüntetést szervezett az intézmény vezetése ellen, illetve a szigetországban bevett egyetem-finanszírozási rendszer ellen. A líbiai események fényében ugyanis kiderült, hogy a szóban forgó központ támogatást fogadott el a Kadhafi-rendszertől. Konkrétan: 2009-ben a Centre for the Study of Global Governancemásfél millió fontsterlinget (1,75 millió eurót) kapott egy a Said Kadhafi irányítása alatt álló líbiai intézettől. Az adományt a Centre for the Study of Global Governanceigazgatója „a globális problémák értelmezésének elősegítése” kutatási célkitűzés jegyében vette át. De nem a túlságosan is általánosságban fogalmazott téma adott okot a tiltakozásra, és a pénz elköltésével kapcsolatosan sem fogalmazódtak meg gyanúsítások, senkivel szemben sem. A tüntetők mindenekelőtt a politikai etika és az egyetemek finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket feszegetik. Haragjukat növelte, hogy nemcsak ez az adományozási ügy kapcsolja össze a központot és a Kadhafi-fiút, hanem az is, hogy Saif 2008-ban a központban védte meg A civiltársadalom szerepe a globális kormányzás intézményeinek demokratizálásában című PhD-disszertációját. Tulajdonképpen nincs ebben semmi rendkívüli. Hiszen „Az Iszlám Kardja” előtte rendes egyetemekre járt, több nyelven beszél, megfelelt a London School of Economics doktori szabályzatában álló valamennyi követelményének. Saif a doktori védést követően sem szakadt el az alma matertől: 2010. május 25-én előadást tartott az egyetemen Líbia jövőjéről és nemzetközi kapcsolatairól. Az egyetemi tiltakozás láttán többekben fölmerült, hogy talán ez nem minden, lehet, hogy a Centre for the Study of Global Governanceésa Kadhafi-család kapcsolatai még régebbi keltűek. Ennek kiderítése a mai világban könnyen megy: a The Guardien 2007. március 9-i számában megtalálták Anthony Giddens professzornak, az London School of Economics hajdani igazgatójának (ma a Lordok Házának tagja) egyik cikkét. A harmadik út világhírű szerzője többször is találkozott Kadhafival, és az említett cikkben ezt írta: „Ami az egypárti rendszereket illeti, ezek sorában a líbiai nem különösképpen elnyomó, Kadhafi pedig igazán népszerűnek tekinthető.” Ugyanebben a cikkben hangot adott ama kívánságának is, hogy Kadhafi sokáig tartson ki a politikai porondon, és Líbia az ezredes vezetése alatt váljon „Észak-Afrika Norvégiájává”.

Érthető a brit kollégák felháborodása és tiltakozása. Az elmúlt napok eseményei nyilvánvalóvá tették, hogy Kadhafit egyáltalán nem szerették a líbiaiak, hogy az ezredes semmibe vette népét, gyilkoltatja az embereket, szétveri az országát, hogy Líbiából nem lett Észak-Afrika Norvégiája.

A London School of Economics és a Centre for the Study of Global Governancevezetőifölötti ítélkezést félretéve és eltávolodva a szóban forgó esettől, általában is fölvetődik a kérdés: elfogadhatnak-e az egyetemek olyan adományokat, amelyek autoriter rendszerek képviselőitől, cégeitől vagy akadémiai intézeteitől érkeznek? Adhatnak-e ilyen rendszerek embereinek előadási lehetőségeket, címeket? Ismerjük az egyetemi vezetők válaszát: „kell a pénz az egyetem működéséhez”, „elfogadjuk az adományt, hiszen úgyis mi dönthetjük el, hogy mire használjuk”, „figyelembe kell vennünk az ország külpolitikai érdekeit is”, „az udvariasság megköveteli, hogy aki pénzt ad, azt hívjuk meg az egyetemi ceremóniákra, adjuk neki előadási lehetőséget, címeket” stb.

Napjaink észak-afrikai eseményei láttán azonban aligha elfogadhatók ezek a válaszok. Az arab diákok ugyanis szemlátomást életük kockáztatásával is küzdenek az általunk hirdetett célokért: emberi és demokratikus jogaikért, a méltóságukét, és azért, hogy tisztességes politikusok kormányozzák őket.

A mi egyetemeinket nem fenyegeti az abból fakadó szégyen, hogy bukott diktátorok pénzét fogadták el. Azonban, ha végignéznénk, hogy kiket avattunk díszdoktorrá, találnák közöttük arra érdemteleneket. S amikor az egyetemi reformterveken vitatkozunk, ne feledjük el, hogy nem lenne jó, ha az egyetemek a magáncégek, a politikai pártok és a kormányok adományozó kedvétől függnének.

(2011. február 27.)

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2021 Grotius