pályakép » publikációk a szerzőtől »

Winston Churchill az 1940-es angliai csatát a brit történelem „legremekebb órájá”-nak (finest hour) nevezte. Magyarország újkori történelmében három esemény is igényt tarthat hasonló minősítésre: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az 1956-os forradalom, és 1989, a rendszerváltozás. Mindhármat megelőzte egy (nagyon eltérő hosszúságú) reformidőszak, annak előkészítő, mozgósító szerepe nélkül nem lett volna március 15-e és szabadságharc, október 23-án nem robbant volna ki forradalom, és 18 éve nem lett volna rendszerváltozás. Az első kettő a külső beavatkozás miatt vereséget szenvedett, de a kedvezőbbre forduló külpolitikai helyzetet kihasználó belső erők idővel győzelemre vitték. a harmadik fordulat sikeres volt, annak kihasználásával ugyan már kevésbé lehetünk elégedettek, de egy olyan pályát nyitott meg az ország előtt, amelyen – Kossuth szavaival – „a jövőnek mestere” lehet.

Az 1867-es kiegyezés magyar főszereplői prominens 48-asok, illetve szabadságharcosok voltak, és az 1865-ben megválasztott Országgyűlés döntő többsége is aktív szerepet vitt az 1840-es években. 1956-nak nemcsak Nagy Imre „új kurzus”-a és a Petőfi Kör volt az előkészítője, de az 1945-48-as koalíciós időszak is. A forradalomban politikai szerepet vállalók jelentős része az 1947/48-ban szétvert politikai pártok tagjaiból került ki, és a társadalom egésze még nagyon jól emlékezett a kommunista diktatúra előtti időkre, az annak megakadályozását célzó küzdelmekre. Természetes volt, hogy azonnal feléledtek az akkori politikai pártok, s hogy Nagy Imre október 30-i kormánya az egykori négy koalíciós partnerre épült.

Az 56-os forradalom győzelmének is tekinthető 1989-es rendszerváltozást a 33 évvel korábbi főszereplők többsége nem élhette meg, de az újjáéledt politikai életben igen sok 56-os, sőt több 1945-47-es is komoly szerepet vállalt. Az új politikai elit többségének legnagyobb – bár elfojtott – élménye az 56-os forradalom volt, a fiatalabbak számára pedig a megvilágosodást, a kommunista rendszerből történt végső kiábrándulást a forradalom és a megtorlás részleteinek a megismerése hozta meg. 1989 „csatakiáltása” 1956 volt, annak céljait akarta sikerre vinni. Minek és kiknek köszönhető, hogy a Kádár-korszakot 56-tal kapcsolatban végig jellemző hazug beállítás, az ezzel ellentétes nézetekkel szembeni totális intolerancia, s az erre adott válaszként is értelmezhető tudatos emlékezetkiesés, amnézia ellenére a rendszerváltozás előkészítésében, majd annak retorikájában, végül a végrehajtásban annyira meghatározó szerepet vitt a forradalom emléke?

Letölthető publikációk:

1956 és a rendszerváltozás

252 KB

PDF dokumentum

2009.12.16.