A magyar történettudomány fiatal generációjának képviselői ritkán hoznak létre 700 oldalas monográfiákat. Úgy vélik, és ezt hangoztatják is, hogy a monográfiák, a hosszúra szabott, a téma minden vonatkozását átfogó súlyos művek ideje lejárt. Helyüket átveszi a nemzetközi színtéren is érvényesülő, főleg idegen nyelven megírt rövidebb tanulmány, vagy még az sem. Inkább a pár oldalas, a kutatás aktuális állását körvonalazó kutatási jelentés, az úgynevezett „cikk”. Nos, jelen monográfia a maga mindenre kiterjedő figyelmével fittyet hány ezekre a véleményekre. Mondhatnánk – az új felfogás szellemében –, hogy egy régi ember létrehozott egy „őskövület”, egy olyan történetet, amit kevesebb szóval, kisebb oldalszámban is el lehetett volna mesélni.
|