Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 DOKUMENTUM
Az olasz békeszerződés
1947.02.10.

A fasiszta Olaszország – Németország és Japán mellett – már 1935-től agresszív, fegyveres erőszakkal terjeszkedő nagyhatalom volt, majd a második világháború egyik kirobbantója lett. 1943 nyarára elsőként érkezett a háborús összeomlás küszöbére. A válságos helyzetben a király sikeresen menesztette Mussolinit (1943. július 25.), kiutat keresve maga és országa számára. Végül elfogadta a szövetségesek előtti feltétel nélküli kapitulációt, aláírta előbb (1943. szeptember 3.) az ún. rövid, majd a „hosszú” fegyverszüneti egyezményt (1943. szeptember 19.). Hadat üzent Németországnak is, abban a reményben, hogy az ország a szövetségesek oldalán fejezheti be a háborút. A háború hátralevő részében Olaszország hozzájárult a szövetségesek háborús erőfeszítéseihez, az ország északi felében jelentős fegyveres ellenállási mozgalom és partizánharc is kialakult a németek által restaurált fasiszta rendszer és a német megszállók ellen.

A Külügyminiszterek Tanácsának főszereplésével folyó béke-előkészítés folyamatában a legnagyobb figyelem az olasz békeszerződésre irányult, miután elég hamar kiderült, hogy a német és a japán békeszerződés előkészítésében túlságosan nagyok a szövetségesek közötti ellentétek. A győztesek a béke-előkészítés folyamatában alig vették figyelembe, hogy Olaszországban Róma felszabadulása után egyértelműen antifasiszta kormány alakult és azt sem, hogy az olaszok jelentős mértékben hozzájárultak sajátmaguk felszabadításához, a németek csapatok kiűzéséhez. Olaszországra is lényegében büntető békeszerződés várt.

Az elhúzódó béke-előkészítési folyamatban egyre nagyobb szerepet kaptak a szövetségesek közötti ellentétek, a kialakuló hidegháborúból fakadó érdekek: a Szovjetunió mind keményebb „büntetést” követelt a nyugati hatalmak érdekszférájába tartozó Olaszország számára. Az olasz békeszerződésről azonban még meg tudtak egyezni.

A béke-előkészítési folyamatában 1945 őszén szétválasztották az olasz békeszerződés kérdését és a négy kelet-európai legyőzött országét, a nagyobb figyelem magától értetődően a volt fasiszta nagyhatalommal kötendő békeszerződésre irányult. Így a londoni külügyminiszter-helyettesi értekezlet majdnem két hónapon át (1946. január 19–március 8.) kizárólag az olasz békeszerződés-tervezettel foglalkozott. A békeszerződés egyeztetett tervezete 1946. július 12-ére készült el, 19-én küldték el Rómába, és a párizsi békekonferencia megnyitásának napján (1946. július 29.) hozták nyilvánosságra. A Luxemburg-patolában rendezett békekonferencián (1946. július 29–október 15.) a 21 győztes állam döntése alapján az olasz delegáció fődelegátusa a plenáris üléseken (augusztus 10–15.) felszólalhatott, de a konferencia munkájában nem vehetett részt. Alcide De Gasperi miniszterelnök „antifasisztaként, demokrataként és olaszként” vitatta a kemény békefeltételeket, expozéját a győztesek ellenséges légkörben hallgatták végig. Edvard Kardelj, a jugoszláv küldöttség nevében rögtön visszautasította az olasz fődelegátus tételeit. Az olasz békeszerződés tervezetének vitája október közepétől bizottságokban folytatódott, majd a Külügyminiszterek Tanácsa (1946. november 4–december 12.) zárta le a szerződés kidolgozását.

Az olasz békeszerződést Párizsban, 1947. február 10-én írták alá, a négy legyőzött kelet-európai ún. csatlós ország békeszerződésével egy napon.

A szerződés kötelezi Olaszországot a minden állampolgárra érvényes emberi jogok elismerésére, a fasiszta szervezetek feloszlatására, továbbá a háborús bűnösök felelősségre vonására.

A szerződés alapján Olaszország Jugoszlávia javára elvesztette Venezia Giulia tartomány egy részét, Isztriát, Fiumét és Zárát. A trieszti kérdést pedig a győztesek átmenetileg a Trieszti Szabad Terület felállításával „oldották meg”. Ausztria felé az olasz–osztrák közvetlen megegyezésnek köszönhetően (De Gasperi–Gruber-megállapodás, 1946) maradt a Brenner-határ (a dél-tiroli németek autonómiájának biztosításával). Franciaország javára Olaszország az Alpokban kénytelen volt elfogadni jelentéktelen mértékű (550 km2, néhány ezer lakos) határmódosítást. Görögország javára elvesztette Rodoszt és a Dodekanészosz-szigeteket. Visszaállt Albánia szuverenitása. A gyarmatokat illetően Olaszország független államnak ismerte el Etiópiát, amely annektálta a korábbi olasz gyarmatot, Eritreát. Szintén elvesztette Olaszország a régi afrikai gyarmatait is (Líbia, Szomália), további sorsukról nem intézkedett a békeszerződés. (Nyilvánvaló volt, hogy ENSZ-fennhatóság alá kerülnek.)

A békeszerződés korlátozta az olasz hadsereg létszámát és fegyverzetét. Olaszországnak fel kellett számolnia határerődjeit, 250.000 főre csökkentenie hadserege létszámát. (Ebbe beleszámították a csendőrséget is.) A békeszerződés megtiltotta, hogy az olasz hadseregnek nehéztüzérsége, bombázó repülőgépei, atomfegyverei legyenek. Az olasz flottát a szövetségesek szétosztották egymás között.

A békeszerződés megszabta Olaszország jóvátételi kötelezettségeit (360 millió USD). Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nem kért jóvátételt, ellenben Olaszország kénytelen volt jelentős összegű kártérítést fizetni a Szovjetuniónak (100 millió USD), Jugoszláviának (125 millió USD), Görögországnak (105 millió USD), Etiópiának (25 millió USD) és Albániának (5 millió USD).

A békeszerződést az olasz alkotmányozó gyűlés 1947. július 31-én ratifikálta. A szövetségesek részéről a ratifikáció a Szovjetunió jóváhagyásával ért véget (1947. augusztus 31.) Az olasz békeszerződés 1947. szeptember 15-én lépett hatályba.

A békeszerződés aláírásának napján a szerződés Olaszországgal szembeni igazságtalansága elleni tiltakozásul az egész országban tíz percre megállt az élet. Másnap Carlo Sforza külügyminiszter jegyzékben követelte a békeszerződés revízióját. (Persze tudta, hogy az akkori körülmények között Olaszország számára nem lehetett jobb szerződést elérni.) Valójában az volt a legfontosabb, hogy a békeszerződéssel lezárult az 1943 szeptemberében kötött, a feltétel nélküli kapituláción alapuló fegyverszünet nyomán előállt helyzet, Olaszország a volt tengelyhatalmak közül elsőként elindulhatott a teljes szuverenitás visszanyeréséhez vezető úton.

(A dokumentumot úja közreadja Horváth Jenő)

Források

  • A szerződés magyar nyelvű részleges közlésének forrása: Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945–1982. A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerződései. 1985, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 105–113. p.
  • A szerződés angol nyelvű közlésének forrása: http://www.austlii.edu.au/au/other/dfat/treaties/1948/2.html

Letölthető publikációk:

Az olasz békeszerződés548 KBPDF dokumentum2010.01.17.
TREATY OF PEACE WITH ITALY786 KBPDF dokumentum2010.01.17.

GROTIUS KÖNYVTÁR


Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2017 Grotius