Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 KOMMENTÁR

HAUTZINGER GYULA

A magyar katonai missziók jelene és jövője

A Magyar Köztársaság jelenkori katonai missziói a NATO partnerségi programjához való kapcsolódásunk után (1994. február) hamar megkezdődtek. Az első megkeresés a balkáni háborúkat lezáró ún. daytoni egyezmény után, 1995 év végén érkezett meg. A NATO-ba tartó Magyarország felkérést kapott, hogy más NATO országokkal közösen, az IFOR/SFOR kötelékében vegyen részt Bosznia-Hercegovina békéjének megteremtésében, fenntartásában. A feladat, egy műszaki kontingens kiállítására és nemzeti működtetésére szólt. A kontingens, annak rövid idő alatt történt megszervezése és felkészítése után – 1996 februárjában meg is kezdte tevékenységét. Érdekesség, hogy vélhetően biztonsági szempontok miatt is, a táborhely kijelölése a bosznia-hercegovinai határ közelében, de horvát területen lévő Okucaniban történt. A kontingens (amely lényegében egy műszaki zászlóaljból és az azt irányító parancsnokságból állt) működésének hat esztendeje alatt kiváló munkát végzett. Talán elég, ha csak egy kiemelkedő példát említünk, a galádul lebombázott, a világörökség részét képező mostari híd újjáépítésében nyújtott segítséget. De ezen kívül hidak tucatjainak, utak több tíz kilométerének a helyreállításában is eredményesen vettek részt katonáink. Több mint háromszáz sikeres feladatot hajtottak végre. Közben megtanultunk nemzetközi katonai együttműködésben, NATO parancsnokság alatt tevékenykedni. A hat év során – gazdagítva felkészültségét – több száz tisztünk fordult meg a műveleti területen. Megtisztelő volt számunkra, hogy volt olyan időszak, amikor Magyarország adta az stabilizációs erők parancsnokságán a műszaki főnököt. Összességében, a műszaki kontingens többéves működése a mai napig példa értékű lehet hazánk határainkon túli, közvetlen nemzeti érdekeinket jelentő katonai szerepvállalásait illetően.

Mielőtt tovább lépnénk, vizsgáljuk meg, milyen típusú felkérések alapján vehet és vesz részt jelenleg Magyarország a különféle nemzetközi katonai missziókban! Egyfajta klasszifikáció alapján a Magyar Honvédség a következő típusú, békefenntartó-békekikényszerítő többnemzeti feladatokban működhet közre:

A nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU, EBESZ stb.) felkérésére végrehajtott missziókban (Ciprus, MFO – sínai félsziget, Szudán, Hegyi-Karabah, Grúzia Bosznia-Hercegovina stb.). Ezekben a missziókban a felmerülő költséget általában a nemzetközi szervezetek fizetik, vagy megegyezés alapján a kiadásokat (személyi és dologi) visszatérítik (reimbursement) a küldő ország számára.

A NATO szövetségi kötelezettség vállalások alapján történő feladatvállalás. Ez esetben a teljes költség a küldő felet terheli (ISAF, Koszovó stb.). Természetesen ez esetben is van lehetőség a költségek csökkentésére, például kétoldalú megállapodásokkal az egyes tevékenységek (pl. élelmezés, üzemanyag-ellátás) ráfordítási költségei mérsékelhetők és olcsóbbá tehetők inkább, mintha azokat honi területről kellene végrehajtani,

Egyéb szövetségi felkérésből (ad hoc) adódó szerepvállalások. A feladat során felmerülő költségek fedezése bilaterális megegyezés alapján történhet, azaz a nemzeti részvétel költségei jelentősen csökkenthetők. Erre a példa az iraki műveletben közelmúltban betöltött szerepünk, amikor az Egyesült Államok a szállításokhoz szükséges gépjárműveket is biztosította és egyéb kiadásaink egy részét is fedezte.

Az első két csoportosításba tartozó missziókkal is van gond. Magam, a NATO-küldetések finanszírozását látom a legkritikusabbnak. Bár a NATO az elmúlt két évtizedben jelentős átalakításokon ment keresztül, nagymértékben (katona-szakmai szempontból nehezen kezelhetően!) rohamosan kibővült, a hidegháborús finanszírozási elven vajmi kevés változtatás történt. A szembenállás évtizedeiben kialakult – „a saját tervezett sávhatáron belüli alkalmazást mindenki maga fizeti” – akkor elfogadható felfogás a lényegesen megváltozott feladatkörű, különösen a globális szerepvállalás irányába fejlődő, sok vitát kiváltó NATO esetében ma egyenesen anakronisztikusnak tűnik. De ez a dolgok egyik oldala. A másik, hogy az elsősorban a korábbi „túloldalról” érkezett új szövetségesek gazdasági potenciálja, fejlettsége, költségvetési és árrendszere, s ebből egyenesen következő teherbíró képessége még mindig nehezen igazítható a nyugati országokéhoz. Így, bár közös az adott feladat, más és más anyagi terheket ró a részvétel egy fejlett országra, mint a miénkhez hasonlóra. Ez az ellentmondás a pozitív törekvések ellenére egyelőre nehezen feloldhatónak tűnik. Az igazi megoldás, az ENSZ-alkalmazáshoz hasonló, közösen befizetett összegekből fedezett közös akciók végzését jelenthetné, ami nyilván újabb problémákat vethetne fel.

A legnagyobb gondot mégis, a harmadik, az ún. ad hoc szerepvállalások területén látom. Ismeretes, hogy Magyarország a 2003-as iraki amerikai intervenciót követően több más NATO és nem NATO országgal együtt, az ENSZ BT 1483. számú határozatának felhatalmazása alapján, amerikai felkérésre vett részt az akkor békefenntartásnak remélt feladatban. Magam, aki az alkalmazás előkészítésétől kezdve, majd a szállító zászlóalj kitelepítésétől egy éven keresztül szakmai irányítóként vettem részt a tevékenységben, több fórumon, tanulmányok sorában foglaltam össze tapasztalataimat. Nem szándékozom itt és most az aprólékosan ismertetni a közreadott elemzéseimet, ezért csak utalok a legáltalánosabb értékelésre (Dr. Hautzinger Gyula: Korunk nemzetközi katonai szerepvállalásai és a magyar részvétel az Iraki Szabadság művelet alapján – lásd Grotius on-line folyóirat www.grotius.hu). Mivel nem tartom valószínűnek, hogy jelen sorok elolvasása után bárki is azonnal keresni kezdené a jelzett tanulmányomat, mégis kiegészítve, röviden összefoglalom a ma is helytállónak tartott következtetéseimet. Mindenekelőtt kijelenthetjük: a jövőben csak teljesen legitim, nemzetközi szervezetek által széleskörűen, nagytöbbséggel támogatott missziókban vehetünk részt, amelyek egyúttal Magyarország közvetlen, nemzeti érdekeit is szolgálják. Ebben a tekintetben is magyar kormányzati részről kettősség volt tapasztalható. Egyrészről, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök azóta is vitathatóan aláírta a „vilniusi nyolcak” levelét, másrészről eljárva a „Kállay-kettőst”, utána sietve elszaladt Párizsba, magyarázni a dolgokat. Másik lényeges tanulság, hogy beavatkozás előtt, nemzeti szerveinkkel olyan általános, szuverén helyzetképpel kell rendelkeznünk, amely biztosítékot nyújt a későbbi alkalmazásra. Emlékezzünk csak vissza, milyen mára igazolhatatlan, az amerikaiak által terjesztett indokok alapján vonultunk be Irakba. Jellemző, hogy nemzeti hírszerzésünk a bonyolult helyzetben vélhetően semmilyen komolyabb adattal nem rendelkezett, amely hiányossághoz hozzájárult az a „hurrá” hangulat is, amelyet amerikai szövetségeseink terjesztettek, és ennek magam is tanúja voltam. De ez csak a dolgok egyik fele. A másik az, hogy egy ilyen felkérésre, mi is „ad hoc” módon válaszoltunk. Nem rendelkeztünk a különleges földrajzi- és meteorológiai viszonyokra megfelelően felkészített, szervezetszerű katonai alegységgel, de ami még nagyobb baj, nyilván „ínségből”, elfogadtuk azt az amerikai felajánlást, amely az alkalmazandó technika biztosítására vonatkozott. Ez vulgáris kifejezéssel élve, olyan volt, mintha a világszerte híres magyar huszárokat, ló nélkül küldték volna ki a háborúba.

Ez a helyzet nyilván nem kíván további részletezést, milyen anomáliákat okozott a működtetés során, amelynek az lett a vége, hogy rövid, másfél éves, több további visszásságot is jelentő alkalmazás után 2004 végére Spanyolország után, Magyarország is kivonult Irakból. Teljesen függetlenül attól, hogy azok a célok, amelyeket a nemzetközi erők elé kitűztek teljesültek-e vagy sem. Soha többet ilyen szerepvállalást!

Itt csak két nemzetközi szerepvállalásunkat ismertettem. Két misszió – két véglet. Míg az első egy jelentős, határainkhoz közeli területen, a „megfelelőségünk” bizonyításának időszakában, elismerésre méltóan teljesült, addig ez az irakira semmiképpen sem mondható el. És ez nem rajtunk, a résztvevő akkori katonákra vonatkoztatható, akik tudásuk, felkészültségük alapján mindent megtettek, hogy sikeresek legyenek. Inkább, azok a politikusok, döntéshozók, civil-, és katonai felsővezetők hibáztathatók, akik összehozták azt a helyzetet, amely Magyarország eddigi legsikertelenebb jelenkori missziójához vezetett. Bízzunk benne, hogy tanultunk belőle. Bízzunk benne, hogy máskor hasonló nem fordulhat elő!

Mert a világ nyilván nem lesz békésebb a jövőben sem, ellenkezőleg. Mint tapasztalható, növekszenek a veszélyforrások, és feltételezhető más sorra kerülő katonai alkalmazás is. Napjainkban látható az afganisztáni helyzet rendezetlensége. Ott is ott vagyunk. Korai lenne még hazánk szerepét mélyrehatóan értékelni, azonban az már látható, mindamellett, hogy elismerésre méltó a Tartományi Újjáépítési Csoportban dolgozók Baghlan tartományban végzett tevékenysége – ez kevés! Mindez egyenesen adódik abból, a magyar költségvetést ugyan jelentősen megterhelő, de a ráfordítással szemben álló igényeket és hatásosságot feltételezve szerény eredményekből, amelyeket mi és ott, a világ egyik legszegényebb vidékén nyújtani tudunk. És ez is lehet egyfajta kritikája annak, amit Irak után, nyílván amerikai „kezdeményezésre”, Magyarország talán megint a lehetőségeinek kellő felmérése nélkül – felvállalt.

Mi lehet a jövőre nézve a megoldás? Mindenekelőtt, olyan missziókban történő részvétel, amelyekre Magyarország kellően felkészült, amelyek világososak, átláthatóak, amelyekről megbízható információkkal rendelkezünk, látjuk a végét, annak eredményét, amikor küldetésünk befejeződhet. Geopolitikailag nem kétséges, hogy eminens szerepünk van a Balkánon történő események további rendezésében. Mint az látható, várhatóan még jó időre adhat feladatot – nyilván elsősorban Európának, és ebből következően az Európai Uniónak – a balkáni helyzet összes résztvevő aktív bevonásával történő megoldása. Ez nemzeti érdekünk. A Balkán missziós alkalmazásaink elsőrendű fontossági színtere.

Nem kétséges, hogy a békefenntartással-béketeremtéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek a jövőben is fenntartanak, sőt indíthatnak is újabb katonai erő alkalmazásával műveleteket szerte a világban. Ezekben kötelességünk is részt venni. Az már más kérdés, hogy milyen körülmények között és milyen feltételekkel, nagyságban történhet ez. Az ország teherbíró képességét mindig szem előtt kell tartani. Mivel az továbbra sem zárható ki, hogy más megkeresések is lesznek, azt a szempontot soha sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy – különösen a jelen és várhatóan a közeljövőben – erőnkön felüli vállalásokat ne tegyünk. Ezt a helyzetet partnereinknek is meg kell érteniük. Sajnos, erre nem minden esetben tapasztaltunk hajlandóságot.

Missziós szerepvállalásaink megítélésével kapcsolatban szükség van még – nyilván sok másik mellett – egy félreértés eloszlatására. Ez, a hazai terület védelme és az országhatárokon túli missziókban történő részvétel közötti megítélés – vélhetően a hozzá nem értésből adódó –indokolatlan szembeállítása. Az a katona, aki nehéz, ismeretlen földrajzi és klimatikus viszonyok között is képes helytállni, ha a sors úgy hozná, biztosan megfelel saját hazájának határain belül, ismert terepen, honvédő feladatainak végrehajtására is. Ezért kár a két kihívást egymással szembe állítani és félreérthető következtetéseket levonni. Más kérdés, ha az elmúlt közel nyolc év alatt, megint csak főleg a költségvetési elégtelenségek és az ebből adódó létszámkeretek miatt, a mindenáron kifelé történő megfelelési kényszer hatására az arányok eltolódni látszanak.

(Első közlésben megjelent a Barankovics alapítvány Biztonság – Honvédelem – Rendvédelem c. tanulmánykötetében. Budapest, 2010.)

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2022 Grotius