pályakép » publikációk a szerzőtől »

Churchill brit miniszterelnök Anglia történelme legremekebb órájának nevezte, amikor 1940 nyarán a megnyert légicsatával megakadályozta Hitler tervezett partraszállását. 1848/1849 és 1956 mellett Magyarországnak 1989 is legremekebb órái, legnagyobb teljesítményei közé tartozik, mert akkor a lengyelekkel együtt egy világtörténelmi fordulat kezdeményezői voltunk.

A szabadság olyan, mint a levegő, csak a hiányát vesszük észre. De levegő nélkül nem lehet élni. Szabadság nélkül ugyan lehet élni fizikai értelemben, de az nem emberhez méltó élet. 20 évvel szabadságunk újjászületése után ez már nem olyan kézenfekvő, mert a 35 év alattiaknak erről nincs személyes tapasztalatuk, az idősebbek java része pedig inkább elfelejteni szeretné azt az időt, azt az érzést, amikor állandó megaláztatásban és félelemben élt, hogy mivel váltja ki maga ellen a főnök, a párttitkár, a rendőrség, a központi bizottság, Kádár János, netalán a szovjet elvtársak, a KGB haragját.

Hogyan született újra 20 évvel ezelőtt egy fél kontinensen a szabadság, kinek-minek köszönhető a nukleáris világháború veszélyét hordozó hidegháború váratlan befejeződése és a szovjet világbirodalom eltűnése – erre sokféle válasz született. Reagan, esetleg Bush amerikai elnökök, Mrs. Thatcher, a brit „Vaslady,” Gorbacsov szovjet pártfőtitkár, II. János Pál pápa, Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás vezére – a világ elsősorban e személyekhez köti az 1989-es világtörténelmi fordulatot, amikor a kommunista dominók egymás után eldőltek. Már-már mi, magyarok is elfelejtjük, hogy milyen óriási szerepünk volt ebben az eseménysorban, legfeljebb azon veszekszünk, hogy kié az igazi érdem, a dicsőség (vagy a felelősség) a hazai politikai fordulat bekövetkeztéért. A változás szükségességét fölismerő ún. reformkommunistáké, élükön az 56-os forradalmunkat még nem igazi nevén nevező, de mégis radikálisan átértékelő Pozsgay Imrével, vagy a gazdasági reformokkal akkor már húsz éve kísérletező közgazdászoké, vagy a végrehajtó hatalmat a párttól magához ragadó Németh Miklósé és kormányáé, netalán a keletnémetek Nyugatra távozását engedélyező és ezzel a legműködőképesebbnek látszó kommunista ország, az NDK összeomlását okozó magyar kormánydöntést a világnak bejelentő Horn Gyuláé? Talán már csak Debrecenben tudják, hogy a láncreakció megindításához elengedhetetlen volt a Habsburg Ottó előadásán fellelkesült ottani MDF szervezet kezdeményezése, a soproni ellenzéki pártokkal együtt rendezett Páneurópai Piknik, mert az ottani augusztus 19-i gátszakadás, a 700-800 NDK-s sikeres határáttörése nélkül nem érkezett volna Magyarországra több tízezer követőjük, akikkel nem lehetett mást tenni, mint – a hazai ellenzék követelésének engedve – szeptember 11-én megnyitni számukra az osztrák határt. A londoni Economist akkori rajza ezt világosan érzékeltette: két ember áll a berlini fal előtt, s ott a felirat: „Nincs kijárat, próbálkozzék Magyarországon!” (No exit – try Hungary!)

Kétségtelen, hogy a soproni piknik volt a katalizátor, de milyen nemzetközi folyamatok vezettek oda, hogy ebből az incidensből ekkora lavina lett?

Letölthető publikációk:

Magyarország és a kommunista dominók eldőlése

156 KB

PDF dokumentum

2009.06.29.