pályakép » publikációk a szerzőtől »

Még a kormánykoalíció körében is fenntartásokkal fogadták a volt köztársasági elnök orvos-szociálpolitikus leányának külügyminiszteri kinevezését, de megítélésén a hivatalából fakadó aktivitás sokat javított. Ezt tovább erősíthette volna a miniszterelnöki utasításra másfél évi munkával elkészült új külpolitikai stratégia.

Indokolt volt, hogy tizenhét évvel a külpolitikával is hangsúlyosan foglalkozó „nemzeti megújhodás programja" és tizennégy évvel a parlamenti pártok által közösen kidolgozott biztonságpolitikai alapelvek elfogadása után, immár a NATO és az Európai Unió tagjaként, az új helyzetek figyelembevételével megszülessen az új külpolitikai vezérfonal. A Külügyminisztériumban a politikai szempontokat sem nélkülöző leépítések ellenére maradt számos tapasztalt szakember, kiváló elemző, ők az ellenzéki pártok bevonásával rövid idő alatt elkészíthettek volna egy olyan dokumentumot, amely a politikai erők egyetértésén alapulva valóban alkalmas lett volna arra, hogy egy jó évtizedre megvesse a nemzeti érdekre és a folytonosságra épülő magyar külpolitika alapjait.

A kétfejű (miniszterelnökség és szaktárca) külügyi vezetés nagyszámú (és minden bizonnyal jól megfizetett) külső szakértő bevonásával, sőt a HVG internetes kiadásában a nagyközönséget is megszólítva próbálta biztosítani a társadalmi támogatást a készülő dokumentumhoz. Az elkészült sok száz oldalnyi tanulmány között voltak színvonalas és gyöngébb munkák, lezajlott egy sereg szakmai vita, de a kormány által most első olvasatban elfogadott 21 oldalas dokumentum csalódást kelt: színtelen, konkrétumokat alig tartalmazó, helyenként stilárisan is döcögő fogalmazvány lett. Állítom, hogy néhány nemzetközi szakos PhD-hallgató különb, tartalmasabb, bátrabb stratégiát tudott volna kidolgozni.

A hosszas vajúdás szüleményének egyetlen erénye, hogy nem tartalmaz elfogadhatatlan állításokat, javaslatokat. Nem dicsérhető, de nem is nagyon támadható. Nem közhelyek gyűjteménye, inkább olyan, mint a legtöbb nemzetközi konvenció, közös nyilatkozat: főként olyan mondatokból, tételekből tevődik össze, amelyekkel mindenki egyetért, ami a „politikai korrektség” mintaképe, csak éppen nincsenek benne eredeti gondolatok, nem inspirál. Ez a stratégia nem ad választ a magyarság mai külpolitikai dilemmáira.

„Magyarország 2020-ra Európa legdinamikusabban növekvő, a közép- és hosszú távon fenntartható fejlődési pályához fokozatosan közelítő országai közé akar tartozni..." Ki ne értene egyet ezzel a céllal? De ki hiheti, hogy a legjobb úton vagyunk e célok megvalósításához? A „modern Magyarország” elcsépelt, semmitmondó kifejezés, és ezen nem javít, hogy – meglepetésemre – ennek alapértékei között a szociális piacgazdaság, a szolidaritás, a társadalmi jólét és a decentralizáció is fel van tüntetve. Már-már „a fejlett szocializmus” és az egyenletesen növekvő életszínvonal ígéreteire emlékeztet a szöveg.

Abban persze igaza van a dokumentumnak, hogy a „globalizáció”, azaz a mai világgazdasági rendszer nem átok, hanem lehetőség a mi számunkra is, amihez jól kellene alkalmazkodni. Igaza van, hogy boldogulásunk kerete az EU, hogy biztonságunk garanciája a NATO, de nem kapunk valódi fogódzókat, javaslatokat, hogyan lehetne érdekeinket érvényesíteni ebben a nemzetközi közegben.

Egyedüli eszköznek az egyeztetést, az alkalmazkodást tekinti. Sajnos önálló szempontokat, sajátos nemzeti érdekeket – amelyek helyenként nem esnek egybe az uralkodó politikai divatokkal – nem lát. A mai kormány passzív, reagáló, elfogadó magatartása és az Antall-, majd Orbán-kormány aktív, kezdeményező, önérdek vezérelte politikája között éles a kontraszt, és nem férhet hozzá kétség, ez a stratégia melyik utat követi. Ahol az EU mai politikája nem egyértelmű – például a nemzetközi migrációval kapcsolatban –, ott a megfogalmazott stratégia a számunkra hátrányos változat mellé áll. Ugyanis Európában erősödik az a tendencia, hogy véget kell vetni az integrálódni nem akaró, az európai értékeket tagadó tömegek illegális és legális bevándorlásának, a magyar stratégia viszont a korlátozások feladása mellett teszi le a voksot, és a hazai társadalmat az idegenek befogadására akarja felkészíteni, hivatkozva népességünk elöregedésére és fogyására.

Itt érhető tetten a dokumentum két jellegzetes hibája. Az elfogadható, sőt helyeselhető célokkal sok esetben ellentétes a jelenlegi kormánypolitika, de erre még csak célzás sem történik. Helyes megállapítás, hogy az élelmiszer is stratégiai termék, s ezért is erősíteni kell a magyar mezőgazdaság termelékenységét és exportképességét – de mit tesz ennek érdekében a kormány? A demográfiai problémát sem eltérő kultúrájú emberek bevándorlásával, hanem a gyermekvállalást, a családokat támogató politikával kellene orvosolni, a fiatalokat pedig munkahellyel és tisztességes jövedelemmel kell itthon tartani, nem a kivándorlásra biztatni. Helytálló az a megállapítás, hogy Magyarország a fő kereskedelmi és közlekedési útvonalak metszéspontjában fekszik, s ez kihasználható előny. De akkor miért hanyagoljuk el az észak-déli útvonalak kiépítését, vagy miért fejlesztjük vissza vasúthálózatunkat?

Jogos a NATO fontosságának és abban vállalt feladataink eredményes elvégzésének a hangsúlyozása. De hogyan viszonyul ehhez honvédelmi kiadásainknak botrányosan alacsony szintje? Az energiabiztonság kérdésével visszatérően foglalkozik a tanulmány, de nem foglal állást abban a kérdésben, hogy Magyarország ennek érdekében legyen Oroszország "stratégiai partnere," azaz előretolt bástyája, vagy kizárólag az EU által létrehozandó egységes energiapolitika keretében érheti el a kívánt biztonságot.

A jelenlegi magyar külpolitika leggyengébb területe az egymással valóban szorosan összefüggő szomszédsági és nemzetpolitika. Ez a felvázolt stratégiában is megmutatkozik, noha e témában Kiss J. László és Magyarics Tamás kitűnő előtanulmányokat készített. Az elvek és a szavak ugyan szépek, de sajnos illúziókon alapulnak: „Magyarország kapcsolatai alapvetően rendezettek szomszédaival. [...] Magyarország a területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatásával, a kisebbségi önkormányzati rendszer fejlesztésével erősítheti a térségbeli kisebbségvédelmi törekvéseket."

A kormányközi kapcsolatok és a szomszédos többségi nemzetekhez fűződő viszony - az egy Szlovákia kivételével - még csak rendben lenne, de megbocsáthatatlan naivitás azt hinni, hogy a hazai gyakorlat, a nemzeti kisebbségeink számára biztosított kulturális autonómia meghatja és meggyőzi szomszédainkat, elfogadják a magyar kisebbségek által igényelt, a déltirolihoz hasonló, területi és személyi autonómiát. A közös uniós tagság elvben valóban segíthetné határon túli nemzettársainkat, de az EU figyelme a kisebbségek védelme, támogatása terén inkább gyengül, mint erősödik. Ebbe azonban nem szabad beletörődni.

Higgadt érveléssel, a jelenlegi elvekre, konvenciókra és gyakorlatra hivatkozva, a stabilitás és a kisebbségek helyzete közötti letagadhatatlan kapcsolatra rámutatva, a határon túli magyar pártoknak az Európai Parlamentben jelen lévő képviselőivel egyeztetett fellépéssel a helyzet előbb-utóbb megváltoztatható. A kedvezménytörvény, még inkább a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése pedig olyan eszköz a magyar kormány kezében, amivel hatékonyan tudná támogatni nemzettársainkat - de ezzel a lehetőséggel nem is számol a jelenlegi stratégia.

Az EU-ban és más nemzetközi szervezetekben Magyarországnak csak akkor lesz esélye speciális kül- és gazdaságpolitikai, valamint kisebbségvédelmi céljainak az érvényesítésére, ha barátokra, szövetségesekre támaszkodhat. A koncepció e téren is a szépen hangzó általánosságok szintjén marad. Szinte minden fajsúlyos és/vagy a térségünkben érdekelt országot és regionális együttműködést felsorol, de kerüli az állásfoglalást, milyen mértékben kerüljön ismét előtérbe a miniszterelnöknek látható módon nagyon rokonszenves orosz orientáció, amivel kapcsolatban nemcsak az Egyesült Államokban, de ma már az EU-ban is erősödnek a fenntartások.

Ezzel is összefügg a Visegrádi Együttműködés és az EU-ba bekerült volt varsói szerződésbeli országokkal kívánatos szorosabb egyeztetések lebecsülése. Márpedig az EU-n belül csak ezekkel együtt van esélyünk közös érdekeink eredményes képviseletére. A jelen stratégia azonban kevéssé alkalmas nemzeti céljaink megvalósítására. Reméljük, hogy a gyakorlat más lesz.

(Első közlésként megjelent a Heti Válaszban,  2007. november 22-én.) 

Letölthető publikációk:

MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATI STRATÉGIÁJA (tervezet)

246 KB

PDF dokumentum

2007.12.16.