pályakép » publikációk a közreadótól »

A francia–német kapcsolatokban az 1950-es évek elejétõl az egymás ellen vívott háborúk hosszú korszakát a kibékülés, az egymáshoz közeledés korszaka kezdte fölváltani. E folyamat elõrehaladásában kiemelkedõ szerepet játszott az NSZK-nak a NATO-ba való felvétele, a római szerzõdések aláírása, amely elindítója volt a két országnak (és még négy másik országnak) az Európai Gazdasági Közösségben való integrációja felé. 1958-ban De Gaulle hatalomra jutása jelentõs változásokat hozott Franciaország külpolitikájában, az elnök Európa új szerepét sürgette a világban, és ezzel összefüggésben a francia–német kapcsolatok megerõsítésére törekedett. De Gaulle és Adenauer kancellár elsõ találkozója (1958. szeptember 14.) jó kiindulópontot jelentett e törekvések feltételeinek megalapozásához. Két évvel késõbbi (1960. szeptember 29–30.) találkozójukon (szintén De Gaulle családi birtokán) részletesen megtárgyalták az Európa jövõbeli szerepére és a francia–német kapcsolatokra vonatkozó elképzeléseiket. (A négyszemközti megbeszélésekrõl nem készültek jegyzõkönyvek.) Ezt követõen a két állam illetékes minisztériumai között kétoldalú tárgyalások kezdõdtek (memorandumok, levelezések, jegyzõkönyvek cseréje stb. formájában) valamiféle francia–német entente cordiale-ról. A tárgyalásokról az összefoglaló jelentést 1962 decemberében készítette el a két ország külügyminisztere. Ezt 1963. január 21–22-én, Adenauer párizsi látogatásakor, a két ország kormányának elsõ közös ülésén tervezték megtárgyalni, és erre alapozva aláírni a francia–német együttmûködésrõl szóló megállapodást.

1963. január 14-én, egy héttel a találkozó elõtt rendkívüli helyzet alakult ki, annak nyomán, hogy de Gaulle sajtókonferenciáján bejelentette, hogy Franciaország elhatározta az önálló, nemzeti atomhaderõ felállítását, és azt is, hogy megvétózza a Nagy-Britannia csatlakozását az Európai Gazdasági Közösséghez. A bejelentésekkel a Franciaország és az NSZK közötti tervezett megállapodás teljesen új dimenziókat kapott – a nyugatnémet külpolitika a Franciaország–Egyesült Államok–Anglia-háromszög bonyolult problémái közé került. A bizonytalan kilátások ellenére a bonni kormány január 16-ai ülésén jóváhagyta a kötést, azzal, hogy a megállapodást öntsék szerzõdésformába, amely ezáltal – az NSZK Alaptörvénye szerint – parlamenti ratifikációt igényel, s így lehetõség nyílik a megállapodáshoz kapcsolódó összes kérdés megvitatására.

Végül is 1963. január 22-én Párizsban aláírták az Elysée-szerzõdést, amely az aláírás színhelyérõl kapta a mindennapi szóhasználatban ezt az elnevezést. A szerzõdést francia részrõl de Gaulle elnök, Georges Pompidou miniszterelnök és Maurice Couve de Murville külügyminiszter írta alá, német részrõl Adenauer kancellár és Gerhard Schröder külügyminiszter.

A szerzõdõ felek a nemzetközi gyakorlattól eltérõen a szerzõdés bevezetõ részét (preambulum) külön nyilatkozatban tették közzé, elválasztva azt szerzõdés rendelkezõ részeitõl.

A szerzõdés francia ratifikációja nagyobb viták nélkül ment végbe, német részrõl ellenben heves viták alakultak ki a szerzõdésrõl. Megosztottság mutatkozott a keresztény-liberális kormánykoalícióban, de még a CDU–CSU pártszövetségben is. Végül is 1962. május 8-án Bundestag jóváhagyta a szerzõdést – a ratifikációs gyakorlatában szokatlan módon: kiegészítve a preambulumot az NSZK-nak a NATO-hoz való hûségét deklaráló betoldással. Ez de Gaulle szemében lefokozta a szerzõdés értékét, felháborodottan kijelentette, hogy a Franciaország által javasolt „Karoling Európa” terv vállalása helyett „Germánia visszatért az Amerika európai idegenlégiósa szerephez.”

A közös nyilatkozat és a szerzõdés a ratifikációs okmányok kicserélésével 1963. július 2-án lépett hatályba.

A korabeli újságok a szerzõdéskötést „Európa legkülönösebb házasságának” nevezték. A szerzõdés és az abban rögzített együttmûködés mégis kiállta az idõ próbáját. Az aláírásának 50. évfordulóján Berlinben rendezett ünnepség résztvevõi joggal hangoztatták, hogy a szerzõdés, a francia és a német nép közötti kibékülést, a két állam együttmûködésének elmélyülését szolgálta, hozzájárult, hogy Franciaország és Németország meghatározó erõként vigye elõre Európát az Európai Unióhoz vezetõ úton.

A szerzõdést újra közreadja Horváth Jenõ.

A közös nyilatkozat francia nyelvû újraközlésének forrása:  Az Elysée-szerzõdés 50. évfordulójának francia-német honlapja. In: http://www.france-allemagne.fr/Declaration-commune-sur-la,006.html

A szerzõdés francia nyelvû szövegének forrása: Az Elysée-szerzõdés 50. évfordulójának francia-német honlapja. In: http://www.france-allemagne.fr/Traite-de-l-Elysee-22-janvier-1963,0029.html

A szerzõdés német nyelvû szövegének forrása: documentArchiv.de. In: http://www.documentarchiv.de/brd/elysee1963.html

Letölthető publikációk:

	Elysée-szerzodes_kozos-nyilatkozat_franciaul	240 KB	PDF dokumentum	2013.01.23.
	Elysée-szerzodes_franciaul	445 KB	PDF dokumentum	2013.01.23.
	Elysée-szerzodes_nemetul	285 KB	PDF dokumentum	2013.01.23.