publikációk a szerzőtől »

Kezdjük talán azzal, hogy mi, történészek, tudhatunk bár sokat az elmúlt korokról, az azok megtörtént valóságát rögzítő forrásokról, ám számtalan esetben nem tudunk – vagy csak egyszerűen: elfelejtettünk – írni. Ilyen az élet: évszázadok szaladtak tova, mire a 19. században a történetírás elindult a tudománnyá válás útján, s azzal szinte párhuzamosan elveszítette azt, ami pedig már Hérodotosz is tudott. Azt, hogy színesen, lebilincselően adja elő mondanivalóját. Panaszkodunk, szörnyülködünk szélesebb körök történeti ismereteinek égbekiáltó hiányosságain, s közben számtalanszor olyan nyelvezettel fogalmazzuk meg mondanivalónkat, amely még kollégáink szűk köre számára sem mindig érthető.

Szóval választott témánkba vágva: kezdjük azzal, hogy a ma történésze – az előjáróban említett nem ritka gyengeséggel együtt is – hajdan volt elődeinél hallatlanul több eszközzel rendelkezik a múlt hiteles feltáráshoz. De a leglényegesebb különbség, ami a korábbi korok historikusaitól elválaszt bennünket annak világos tudata, következőleg munkánk során történő következetes szem előtt tartása, hogy az emlékezés mindig jelen idejű.

Letölthető publikációk:

Emlekirat_es_tortenelem

419 KB

PDF dokumentum

2011.09.06.