pályakép » publikációk a szerzőtől »

A magyar külpolitikát taglaló vitákban ismét előkerült a kompország kifejezés. Nem a másfél évtizeddel előbbi értelemben ugyan akkoriban a vita arról szólt, hogy a kompországot sok történelmi kitérő után most sikerül majd véglegesen lehorgonyozni a nyugati parton -, hanem abban az értelemben, hogy lazulni látszanak a horgonyt rögzítő kötelek, s újra növekszik az elsodródás veszélye. A rendszerváltás időszakában megfogalmazott, s összességében a politikai elit többsége által támogatott hármas külpolitikai prioritás (integráció-szomszédságpolitika-kisebbségek) célkitűzései részint teljesültek, részint eredeti változaatukat az integráció bővülése felülírta. A három elem tartalmilag ugyan sohasem volt egyenrangú, de a megcélzott stervezetekhez való csatlakozás után nyilvánvalóan változott mindhárom proritás tartalma. Az euro-atlanti csatlakozás intézményi szintjének (Európa Tanács, OECD, NATO, EU tagság) elérése után a kérdés az intézményi tagság tartalommal való megtöltése lett. Ugyancsak változott a másik két másik prioritás helyiértéke is: más stratégiát igényelnek azon szomszédaink, amelyek ugyanahhoz a szövetségi rendszerhez tartoznak, mint az azon kivülmaradók, s ugyanez mondható el a határon túli magyar kisebbségekkel kapcsolatban is. A 2004-es EU-csatlakozás azonban már „lejtmenetben” érte a magyar külpolitikát, s az integrációs célkitűzések megvalósulása által létrehozott új történelmi helyzettel a magyar politikai elit láthatóan nem nagyon tudott mit kezdeni. Azonban a magyar külpolitika dinamizmusának fogyatkozása már korábban kezdődött, s mögötte első pillantásra is összetevők sorát láthatjuk. Legáltalánosabban az mondható, hogy nem volt alternativákban kidolgozott koncepció sem a NATO (1999), sem az EU-tagság (2004) elnyerése utáni helyzetre.

Letölthető publikációk:

Magyarország érdekei és ezek érvényesítésének lehetőségei a nemzetközi szervezetekben

145 KB

PDF dokumentum

2007.12.16.