Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 KOMMENTÁR

HORVÁTH JENŐ

Búcsú a fegyverektől?

Európa évszázadokon át a világ kaszárnyája volt, fegyvereinek és hadseregeinek senki sem tudott ellenállni, azokkal szerezte meg és biztosította az elsőbbségét és hegemóniáját a világban. Európát a nemzetközi politológia ma már puha hatalomként („soft power”) jellemzi. Az öreg kontinens a gazdasági és főként kulturális potenciájához képest valóban gyenge katonai képességekkel rendelkezik. De már elég régóta – a második világháború hozta a fordulatot, a háború végével Európa militarista, háborús korszaka is lezárult. A hidegháború évtizedei alatt ez még nem látszott világosan, hiszen rengeteg fegyver és katona nézett farkasszemet egymással Európában, a vasfüggönynek mind a két oldalán, de már nem Európa volt a főszereplő, inkább csak színtér a szuperhatalmak vetélkedésében. Az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval összevetve már a hidegháború évtizedeiben sem költött sokat katonákra és fegyverekre. 1991 után pedig mindinkább szembetűnővé vált, hogy Európa leszerel, már-már búcsút mond a fegyvereknek. A legutóbbi években különösen: minden állam csökkenti a védelmi kiadásait, nagy múltú, dicsőséges regimentek szűnnek meg, hajókat és repülőgép-hordozókat „nyugdíjaznak”, harckocsik ezreit és repülőgépek százait olvasztják a kohókban.

Kevesen sajnálják, hogy ilyen irányt vett a dolgok menete.

Az Atlanti-óceán túlsó partján sokkal nagyobb az aggodalom. A NATO közelgő (novemberi) lisszaboni csúcsértekezlete előtt (Lisszabonban kellene elfogadni a szervezet „új stratégiai koncepcióját”) az amerikaiak nyíltan hangoztatják a nyugtalankodásukat. Robert Gates, az Egyesült Államok védelmi minisztere nemrégiben ilyenképpen: a demilitarizálódás áldás volt Európa számára a XX. században, ha azonban így mennek tovább a dolgok, a XXI. században a fegyverzet- és haderőcsökkentés a tartós béke és az igazi biztonság akadályává válik. Az amerikai újságok az európaiak szemére hányják, hogy a gazdasági és demográfiai potenciáljukhoz képest csekély szerepet vállalnak a közös védelemben – durvább fogalmazással: az európaiak potyautasok a NATO-ban.

A katonák Európában is mondogatják, hogy fel kellene tartóztatni az európai hadseregek és a fegyverzetük gyengülésének folyamatát. „Nem kétséges – mondja a Repubblica c. olasz napilapnak Giampaolo Di Paola admirális, a NATO-országok vezérkari főnökeiből álló katonai bizottság elnöke –, hogy miközben az Egyesült Államok magas szinten tartja a védelmi kiadásait, az európaiaknak nem sikerül teljesíteniük azt a megállapodást, hogy védelmi kiadásaik érjék el a GDP-jük két százalékát… Ha ez a trend marad – folytatja az admirális – visszafordíthatatlanul meggyengülnek az európai védelmi képességek.”

Valóban Európa a gazdasági erejéhez képest a második világháború befejezése óta eltelt több mint hatvan évben sohasem költött olyan keveset a fegyveres erőire, mint a legutóbbi években. Igaz, ugyanakkor az is, hogy ma is több tízezer európai katona vesz részt az afganisztáni, a libanoni, a balkáni és az afrikai missziókban, s ezek a missziók az emberveszteségek mellett sokba is kerülnek.

Az utóbbi szempont különösen előtérbe került a 2008-ban kirobbant gazdasági válság óta.  A Di Paola admirális által emlegetett határozatot, amely szerint a védelmi kiadásoknak valamennyi NATO tagországban el kell érniük GDP „legalább” két százalékát, 2002-ben hozta a szervezet. 2009-ben csak az Egyesült Államok (4,0), Görögország (3,1), Nagy-Britannia (2,7), Franciaország (2,1) és Albánia (2,0) teljesítette a szóban forgó követelményt.  A többi ország nem (az NSZK és Olaszország 1,4 százalékot, Spanyolország 1,2 százalékot költött, sokan még kevesebbet). 2011-ben valószínűleg csak az Egyesült Államok marad a két százalék fölött. A katonai kiadásokon megkurtításának jelei a Wall Streeten kirobbant válság másnapjától jelentkeztek. 2009-ben Olaszország 38, Törökország 16,9 Franciaország 14, Belgium 5,7, Spanyolország 4,6 százalékkal csökkentette a védelmi kiadásait az előző évihez képest. Ez az „átcsoportosítás” azonban elhanyagolhatónak tűnik, ahhoz képest, ami most készülődik, amelyre az euró elleni spekulációs támadások és a költségvetési kiadások drasztikus csökkentése miatt kényszerülnek a kormányok.

David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya a következő négy évben nyolc százalékkal tervezi csökkenteni a katonai kiadásokat. Az Angliának az elmúlt évszázadokban oly sok dicsőséget hozott Királyi Haditengerészet 42.000-rel csökkenti a személyi állományát 2015 végéig, lemond az egyetlen repülő-hordozójáról, az „Ark Royal”-ról és felfüggeszti a két épülő repülőgép-hordozójának az építését, tovább drasztikusan visszavágja az JsF szuper-vadászrepülőgépekre szóló megrendelést.

Párizs ebben az évben nem kurtítja ugyan a védelmi kiadásokat, a szakértők azonban arra számítanak, hogy jövőre a francia védelmi kiadásokra is lecsap a bárd. Aligha titok, hogy Franciaországnak az atlanti szövetség katonai szervezetébe való visszatérésénél is az volt az egyik főmotívum, hogy nincs elég pénz az önálló francia védelmi képesség fenntartására. Átalakulóban van az önálló francia atomütőerő koncepciója is:  Párizs Londonnal tárgyal egy közös nukleáris arzenálról szóló egyezményről, hogy a költségek megosztásával csökkentsék a ráfordításokat. Hasonló célú tárgyalások folynak az új A400-as Airbus csapatszállító repülőgépekre vonatkozóan is.

Németországban – annak ellenére, hogy most zajlik a Bundeswehr átállása a sorozott hadseregről professzionálisra, amely nyilvánvalóan költségnövelő tényező – a kormány szintén a védelmi kiadások visszametszésére készül. Merkel kancellárasszony az ennek mértékét tudakoló parlamenti interpellációra adott válaszában 9,3 milliárd euróról beszélt.

Hollandiában az új kormány bejelentette, hogy lemond a rendkívül sokat tudó, de igen drága, szuper-vadászrepülőgép, az Jsf vásárlásáról.

Olaszország is meghúzza a katonai költségvetési nadrágszíjat. Az olasz légierő már megszüntette a cerviai bázison az 5. elfogó vadászrepülőrajt, 2010-ben ugyanez a sors vár a Trapaniban levőre is. Az olasz hadsereg vezérkari főnöke szerint a csökkentések eddig mintegy száz osztagot érintettek és még 160 vár „átszervezésre”. Visszavonta a 25 Eurofighter vadászrepülőgép vásárlására vonatkozó megrendelését. A „takarékoskodás” és az átszervezés érinti a nápolyi NATO-parancsnokságot is, amelynek létszámát 13.000-ről 9000-re tervezik csökkenteni.

A katonai kiadások mindenütt mutatkozó visszametszése mellett arra vonatkozóan egyetértés mutatkozik a NATO-ban, hogy nem szabad csökkenteni az afganisztáni és a többi misszióban résztvevő katonák ellátmányát. (Nem is tett ilyent egyetlen ország sem.) A szűkösség azonban más vonatkozásban itt is jelentkezik. Washington az idén újabb tízezer embert kért Európától Afganisztánba. A választ illetően – a politikai természetű habozás mellett – több esetben elsősorban a költségek miatt mutatkozik aggodalom. Még inkább pedig abból a megfontolásból, hogy a katonai kiadások csökkentése mellett Európa nem tudna fellépni egy váratlanul kirobbanó, újabb katonai fellépést követelő válság esetén. Jól látható, hogy a pénzhiány máris jobban akadályozza például békefenntartó/teremtő erők Szomáliába küldését, mint a politikai természetűek. Az is kérdéses, hogy honnan lenne pénz, ha békét kötnének a Közel-Keleten, hiszen akkor nyilvánvalóan szükség lesz az európai békefenntartó erőkre.

A katonai kiadások csökkentése nyilvánvalóan érinti az európai hadiipari fejlesztéseket, a katonai kutatásokat is. A lisszaboni „új stratégiai koncepcióban” e vonatkozásban szintén nagy kérdésekre kellene választ adni. A világ több országában ugyanis jelentős hadiipari fejlesztési programok futnak. Ha az európai hadiipar nem kap elég pénzt, a gyorsan elveszhet a technológiai előnye. A minőség terén mutatkozó előny elvesztése pedig kiszolgáltatottá tenné Európát.

Sokan gondolják úgy – és nem csak a katonák –, hogy Európának még nem szabadna búcsút mondania a fegyvereknek.

2010. október 20.

(Horváth Jenő)

GROTIUS KÖNYVTÁR


Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2014 Grotius