pályakép » publikációk a szerzőtől »

Haníje, Iszmail (Abu al-Abd),(1962–): palesztin politikus, a 2006. január 26-án megrendezett palesztin törvényhozói választásokon győztes  Hamasz (Iszlám Ellenállási Mozgalom) miniszterelnöke. ■A Gázai-övezet egyik menekülttáborában született, családja eredetileg a mai Izrael területén található Askelon város közeléből származik. Iskoláita Gázai-övezetben végezte, az Iszlám Egyetem arab tanszékén szerzett diplomát.■Egyetemi évei alatt aktívan részt vett a diákközéletben, később az egyetem dékánja. Az 1980-as években került közeli kapcsolatba a Hamasz későbbi alapítójával és szellemi vezérével. Ahmed Jasszin sejkkel, illetve asejk által akkor vezetett, a Hamasz elődszervezetének tekinthetőIszlám Gyűléssel. Miután az 1988-ban alapított Hamasz egyre szerteágazóbb – radikális, terroristának minősített – tevékenységében Haníje is aktívan részt vett, az izraeli hatóságok számos alkalommal letartóztatták, először az első intifáda  kitörésekor, 1987 decemberében. 1992 májusában többszáz Hamasz-aktivistával együtt az izraeli hatóságok Dél-Libanonba deportálták, ahonnan egy évvel később tért vissza a Gázai-övezetbe. A későbbiek folyamán Haníjea Hamasz részéről egyik felelőse a többi palesztin (jellemzően PFSZ-tag) szervezettel, illetve az 1967-ben az izraeli hadsereg által megszállt, majd az 1994-ben részben visszaadott területek igazgatásáért felelős Palesztin (Nemzeti) Hatósággal folytatott párbeszédért. Jelentős szerepet játszott a Hamasz intézményesítésében is, így hamarosan a politikai döntéshozatali folyamatokba is bevonták. Előrelépésében nagy szerepet játszott, hogy Izrael likvidálta  Jaszin sejket (2004), illetve utódját,   Abdel Aziz-Rantiszit (2004). Iszmail Haníje elődeivel ellentétben kevésbé tekinthető a Hamasz szellemi vezérének; pragmatikus szemlélete hozzájárult ahhoz, hogy a szervezet „elfogadható” miniszterelnök-jelöltet lásson benne. A Hamasz-kormány külügyminiszterével (Mahmúd al-Zaharral) együtt azt az álláspontot képviselik, hogy a palesztin–izraeli konfliktus elsősorban vallási különbségekből fakad, és kevésbé nacionalista vagy területi alapon meghatározott, s ezt a konfliktust a kölcsönös elismerés nem oldhatja meg, hiszen nem két állam egymás mellett élésének kérdése a fő probléma, hanem az iszlám és nyugati értékek össze nem egyeztethetőségének mivolta. A Hamasz-vezetők az iszlám nemzeti, állami hovatartozást nem lényegesnek tekintő szemléletével összhangban megoldásnak (a voltbrit mandátum) Palesztina területének teljes „felszabadítását”, a menekültek mindegyikének eredeti lakóhelyére történő visszatérést tartják. A Hamasz vezetése mindmáig következetesen elutasította Izrael állam, a PFSZ és az Izrael által megkötött oslói egyezmények elismerését (noha olyan választásokon szerezte meg a kormányalakítás jogát, amely az előzőek folyománya), illetve az erőszakos (terrorista) eszközök alkalmazásáról való lemondást. Az izraeli, illetve egyes nyugati értelmezések szerint a Hamasz álláspontjának veszélyessége nem kizárólag a civilek ellen elkövetett terrorcselekményekben rejlik, hanem abban, hogy a demokratikus módszereket (pl. választásokon való részvétel) csupán eszköznek tekintik a hatalom megszerzésérére, s–e nézetek szerint  –a későbbiekben ennek birtokában olyan iszlám vallási alapokon, illetve jogrenden (saría) álló politikai berendezkedést alakítanak ki, amely köszönőviszonyban sincs a nyugati értelemben vett demokratikus berendezkedésű (nemzet)állammal, illetve értékekkel