A palesztin nemzeti önrendelkezésért való küzdelem története klasszikus példája annak a folyamatnak, amikor egy tradicionális közösség modern társadalommá válva állammá szerveződik. A folyamat akkor is tagadhatatlanul létezik, ha a palesztin államot az eddigiekben – legalábbis az ENSZ, illetve Izrael elismerése mellett – nem sikerült létrehozni. E rövid tanulmány célja ennek az átmeneti állapotnak a bemutatása a társadalmi törésvonalak politikai intézményrendszerben való leképeződésének vizsgálatával. Bár a palesztin nép egy modern társadalom szinte valamennyi ismérvével rendelkezik, az állam megteremtése útjában komoly akadályok állnak. Legkézenfekvőbb magyarázat szerint a legfőbb akadály az izraeli megszállás. Ennek alapjául az a Immanuel Kantig visszavezethető meggyőződés szolgál, amely szerint bármely ember(i közösség) szabad kell, hogy legyen ahhoz, hogy másokkal – más közösségekkel – való viszonyában megfelelően, jól, békésen viselkedjen. E felfogás szerint, amíg a palesztin nép nem gyakorolhatja önrendelkezéshez való jogát, addig nem teljesül az a minimum feltétel sem, amely annak bizonyításához szükséges, hogy a palesztin társadalom nemcsak saját stabilitását, fejlődését képes biztosítani modern állami keretek között, de a nemzetközi rendszernek is jó szándékú, formálisan egyenrangú szereplője tud lenni. Nagy kérdés, hogy a szabadsághoz – önrendelkezéshez – való jog csupán szükséges feltétele-e a továbbiaknak, vagy önmagában elégséges is. A dekolonizáció időszakának nemzeti felszabadító mozgalmai változatos eredményeket értek el. Alig tudunk olyan példát mondani, amikor valamely volt gyarmat, gyámsági területet az anyaországgal való gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok nélkül képes lett volna helyét a nemzetközi rendszerben megtalálni. A függetlenné válást követően is megmaradt kapcsolatok intenzitásának további magyarázó tényezője a nemzetközi segélyezés rendszere. Ennek ellentmondásos mivolta a dekolonizáció óta formálisan egyenlő szuverenitást (sovereignity) élvező, de gyakorlatilag eltérő hatékonysággal (efficiency) működő államok közötti kapcsolatok aszimmetrikus jellegének köszönhető (Jackson 1990; Kreijen 2003). Az együttműködés folyamán ugyanis a fejlődő államok többségének választania kell a külső befolyástól mentes tényleges szuverenitás (vagyis az egyenlő félként való elismertség), illetve a fejlesztési segélyre jogosultság (vagyis az egyenlőtlen erőviszonyok bevallása) között (Sřrensen 1995: 394). A fentieknek annyiban van jelentősége, hogy korunk nemzetközi rendszerében nincs az a társadalmi közösség, amely állam hiányában méltó elismerést és védettséget tudna kivívni magának. Nincs ez másként a palesztín kérdés esetében sem. A nemzetközi közösség morális és anyagi támogatását egyaránt élvező megoldási alternatívák legfontosabbika a palesztín nép sorsának önálló, modern nemzetállami keretekbe illesztése. Ennek szükségességét hivatalos szinten ugyanúgy nem kérdőjelezik meg, amint azt sem, hogy vajon milyen mértékben képes, illetve hajlandó a palesztín társadalom részt venni ezen állam fenntartásában. |