pályakép » publikációk a szerzőtől »

1989–1991-ben, három év alatt történelmi jelentőségű fordulat történt a világban, átalakult a kétpólusú, hidegháborús nemzetközi rendszer. Az új nemzetközi struktúra fő elemei nem voltak azonnal jól láthatók, már csak azért sem, mert a változások viharos gyorsasággal, mindenki számára váratlanul kezdődtek és mentek végbe. Az, hogy véget ért a hidegháború megmozgatta az emberek és a szakértők képzeletét. A politikusok mellett leghamarabb a politológusok reagáltak. Még a berlini fal leomlása előtt, 1989 nyarán jelent meg Francis Fukuyama cikke a National Interest című amerikai folyóiratban, amelynek fő téziseit három évvel később A történelem vége és az utolsó ember című könyvében fejtette ki. A szerző egy csapásra a „hidegháború vége problematika” legismertebb, elsőszámú, „sztárpolitológusává” változott. Fukuyama – mint ismeretes – a demokráciát az emberiség fejlődésében végpontnak, az utolsó társadalmi-politikai rendszernek tekintette; a hidegháború végét pedig olyan fejleménynek, amely nyilvánvalóvá tette a demokrácia győzelmét, s ezzel a történelem végét, hiszen – az amerikai politológus logikája szerint – a hidegháború után a világ a demokrácia állapotában már nem az erőszak színpada lesz, miután a demokrácia delegitimizálja az erőszak alkalmazását. Fukuyama tézisét rögtön, az első megfogalmazása után sokan kritizálták, ellenvetéseikre a szerző a National Interest hasábjain válaszolt is. Kijelentette, hogy nem állította, hogy a berlini fal leomlásával véget ér a történelem, és azt sem, hogy a demokrácia marad az egyetlen lehetséges kormányzati rendszer, valamint azt sem, hogy immár eljött az „az ideális világ”, az örök béke. Mint ahogy mostanában már-már törvényszerű, a közvélemény, de részben a szakma is Fukuyamának nem a részben korrigált és részletesen kifejtett álláspontjára emlékezik, hanem a leegyszerűsített változatra.

Letölthető publikációk:

A hideghaboru vege

120 KB

PDF dokumentum

2011.01.26.