pályakép » szakmai életrajz » publikációk a szerzőtől »

Az európai kultúra az alapító legenda szerint Europének, a föníciai király lányának és az őt elraboló Zeusz szerelmének a terméke. E legenda a valóságban a krétai kultúra felvirágzását szimbolizálja, s az európai kultúra kezdeteivel is azonosítható. Szimbolikus jelentése: ösztönzés harmonikus emberi közösség létrehozására.

Az Európa egységéről való politikai gondolkodás a „Respublica Christiana” gondolatkör felbomlása után, a 14. század elején kezdődik el, amikor Dante újra javasolta a föderatív szövetségi politikát. Dante korától napjainkig, hét évszázadon keresztül pedig sok gondolkodót foglalkoztatott az európai államok közötti tartós béke és szövetségi politika megteremtése. E gondolkodók mindegyike a világföderáció klasszikus eszméjében hitt. Ennek lényege, hogy az egyének egy olyan nemzetközi társadalom középpontjában helyezkednek el, amely az egyén és a család szintjétől indul ki, s a helyi önkormányzatokon keresztül építkezve mind nagyobb és nagyobb jogi közösségi (állami, államszövetségi, szövetségi állami, kontinentális szövetségi) szinteket hoz létre. Mindennek mozgatója az emberek közötti érdekek szerinti szabad, ám jogi egyezményekben rögzített szövetségi politika. Az egyes szintek között a harmóniát a jó intézmények, az államjog, a nemzetközi jog és az emberi jogok teremtik meg. A világföderáció hívei az évszázados nagy államszervezési kihívást „az egység a sokféleségben” eszmében fogalmazták meg. Ez arra motiválta az államszervezésen gondolkodókat, hogy olyan intézményeket, állam- és nemzetközi jogi alapelveket gondoljanak ki, amelyek lehetővé teszik az egyes (a rész) oly módon való elhelyezését az egészben, hogy autonómiája ne sérüljön, s mégis az egész tagja legyen. Ennek a problémának a megoldására a történelem különböző korszakaiban különböző válaszok születtek.

Letölthető publikációk:

Az europai_integracio

617 KB

PDF dokumentum

2012.01.13.